Vi Keeland · Penelope Ward - Nagyképű öltönyös
Fülszöveg:
Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.
"Ezt a könyvet azoknak a lányoknak ajánljuk, akik neonzöldben szeretnének táncórára menni, miközben mindenki más pasztellrózsaszínben van."
Véleményem:
Még nem olvastam Penelope Ward és Vi Keeland könyvei közül egyet sem, ez volt az első és nagyon bizakodva kezdtem bele az olvasásba. Sok jót olvastam erről a könyvről és a fülszöveg alapján is felkeltette az érdeklődésemet.
Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, az eleje úgy kezdődött, ahogy szinte az összes romantikus történet. Mert mostanában ez a menő, mert azt gondolják, hogy ha beleraknak egy szuper gazdag, éterien szexi pasit, akinek a lábai előtt csak úgy hevernek a nők, ráadásul még egy kicsit irányításmániás is. Talán van valami sötét múltja vagy valami lelki mizériája. Aztán találkozik egy teljesen átlagos lánnyal, akivel egy ideig kerülgetik egymást, majd összejönnek, de közben persze felszínre hozza a pasi jó és kedves oldalát. Mindenki boldog, de kell egy kis összeveszés, majd kibékülés a végén és persze happy end.
Na ez a könyv is ilyen. Adott egy átlagos lány Soraya, akinek van egy fura stílusa, szereti a tetoválásokat, a szerelmi élete egyenlő a nullával, aki találkozik reggel a vonaton Grahammel, a nagyképű öltönyösünkkel, akiről már az első pillanatban megvan a véleménye és nem csak az hogy irtó helyes, hanem az is világossá válik számára, hogy egy bunkó, aki csak parancsokat tud osztogatni. Graham véletlenül ott felejti a telefonját a vonaton, amit Soraya megtalál és természetesen vissza akarja neki adni, persze miután átnézte a képeket, meg a névjegyzéket. Ami mondjuk kicsit fura, meg nem is értem, hogy nem volt pinkóddal ellátva, gondolom ha már milliomos biztos valami menő telefonja van (almás, ami mondjuk ujjlenyomat érzékelős is). De oké nem kötekszem. Mondjuk már az is fura volt, hogy Graham csak azért ment vonattal, mert szabadnapos volt a sofőrje, de hát van jogsija nem? Sőt később még meg is említi, hogy amúgy imád vezetni. Akkor miért vonattal ment? Na mindegy...
Szóval visszaszolgáltatja a telefont miután csinál pár képet a melléről és a fenekéről. Wtf...??? Ezt miért is? Ami természetesen felkelti a nagyképű öltönyösünk érdeklődését és itt elkezdődik a macska egér játék köztük. Ez a rész még jó is volt, szerettem, ahogy évődnek egymással, sőt, ahogy Soraya beszólogatott Grahamnek. Aztán kb. ennyi is volt ami tetszett, mert innentől kezdve már a "legyen már vége" érzés kerített hatalmába.
Grahamről kiderült, hogy amúgy van egy másik oldala is, ami nekem fura volt, mert nem tudtam összeegyeztetni az elején megismert Grahammel. Olyan volt, mintha két személyisége lenne. Volt a nagyképű seggfej, aki rettenetes főnök volt és ezzel szemben volt egy romantikus, lelkis énje, aki titokban szappanoperákat nézett és imádta a fehér kiskutyáját. Soraya általában nagyon talpraesett volt, de néha nagyon hülye döntéseket tudott hozni. Persze a nagy bonyodalom sem maradhat ki a könyvből, ami próbára teszi a két szerelmes kapcsolatát. Az elején még elég jól meg tudnak küzdeni a problémákkal, később már kevésbé, ami szerintem a kommunikáció hiánya miatt is lehetett. Mert persze, nem az az egyszerű, ha megbeszélik a dolgokat, hanem, hogy mindenki megy a saját feje után. Vagy olyan emberekkel beszélik meg a problémáikat, akik szinte vad idegenek, ami fura mert én mondjuk a családommal vagy a legjobb barátaimmal beszélgetek ilyen dolgokról, nem pedig idegenekkel. Ja és eléggé zavaró volt számomra a sok trágár szóhasználat. Nem vagyok prűd, de sokszor olyan helyzetben is alkalmazták, ami teljesen nem volt odaillő, ráadásul ez egy tiniknek íródott regény. Talán az erotikus részeket ki is lehetett volna hagyni belőle mert amúgy a történethez nem tett hozzá.
Az sem segített, hogy eléggé kiszámítható volt a könyv végig, valahogy előre lelőtték a poénokat benne. A vége pedig túl csöpögősre és nyálasra sikerült számomra. De lehet, hogy most olyan idegállapotban vagyok, hogy engem felidegesített ez a könyv és nem tudtam élvezni, de attól még lehet, hogy nektek tetszeni fog, mert tényleg sok ember szerette, olvastam róla az értékeléseket. Szóval csak hajrá, olvassatok!
Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, az eleje úgy kezdődött, ahogy szinte az összes romantikus történet. Mert mostanában ez a menő, mert azt gondolják, hogy ha beleraknak egy szuper gazdag, éterien szexi pasit, akinek a lábai előtt csak úgy hevernek a nők, ráadásul még egy kicsit irányításmániás is. Talán van valami sötét múltja vagy valami lelki mizériája. Aztán találkozik egy teljesen átlagos lánnyal, akivel egy ideig kerülgetik egymást, majd összejönnek, de közben persze felszínre hozza a pasi jó és kedves oldalát. Mindenki boldog, de kell egy kis összeveszés, majd kibékülés a végén és persze happy end.
Na ez a könyv is ilyen. Adott egy átlagos lány Soraya, akinek van egy fura stílusa, szereti a tetoválásokat, a szerelmi élete egyenlő a nullával, aki találkozik reggel a vonaton Grahammel, a nagyképű öltönyösünkkel, akiről már az első pillanatban megvan a véleménye és nem csak az hogy irtó helyes, hanem az is világossá válik számára, hogy egy bunkó, aki csak parancsokat tud osztogatni. Graham véletlenül ott felejti a telefonját a vonaton, amit Soraya megtalál és természetesen vissza akarja neki adni, persze miután átnézte a képeket, meg a névjegyzéket. Ami mondjuk kicsit fura, meg nem is értem, hogy nem volt pinkóddal ellátva, gondolom ha már milliomos biztos valami menő telefonja van (almás, ami mondjuk ujjlenyomat érzékelős is). De oké nem kötekszem. Mondjuk már az is fura volt, hogy Graham csak azért ment vonattal, mert szabadnapos volt a sofőrje, de hát van jogsija nem? Sőt később még meg is említi, hogy amúgy imád vezetni. Akkor miért vonattal ment? Na mindegy...
Szóval visszaszolgáltatja a telefont miután csinál pár képet a melléről és a fenekéről. Wtf...??? Ezt miért is? Ami természetesen felkelti a nagyképű öltönyösünk érdeklődését és itt elkezdődik a macska egér játék köztük. Ez a rész még jó is volt, szerettem, ahogy évődnek egymással, sőt, ahogy Soraya beszólogatott Grahamnek. Aztán kb. ennyi is volt ami tetszett, mert innentől kezdve már a "legyen már vége" érzés kerített hatalmába.
Grahamről kiderült, hogy amúgy van egy másik oldala is, ami nekem fura volt, mert nem tudtam összeegyeztetni az elején megismert Grahammel. Olyan volt, mintha két személyisége lenne. Volt a nagyképű seggfej, aki rettenetes főnök volt és ezzel szemben volt egy romantikus, lelkis énje, aki titokban szappanoperákat nézett és imádta a fehér kiskutyáját. Soraya általában nagyon talpraesett volt, de néha nagyon hülye döntéseket tudott hozni. Persze a nagy bonyodalom sem maradhat ki a könyvből, ami próbára teszi a két szerelmes kapcsolatát. Az elején még elég jól meg tudnak küzdeni a problémákkal, később már kevésbé, ami szerintem a kommunikáció hiánya miatt is lehetett. Mert persze, nem az az egyszerű, ha megbeszélik a dolgokat, hanem, hogy mindenki megy a saját feje után. Vagy olyan emberekkel beszélik meg a problémáikat, akik szinte vad idegenek, ami fura mert én mondjuk a családommal vagy a legjobb barátaimmal beszélgetek ilyen dolgokról, nem pedig idegenekkel. Ja és eléggé zavaró volt számomra a sok trágár szóhasználat. Nem vagyok prűd, de sokszor olyan helyzetben is alkalmazták, ami teljesen nem volt odaillő, ráadásul ez egy tiniknek íródott regény. Talán az erotikus részeket ki is lehetett volna hagyni belőle mert amúgy a történethez nem tett hozzá.
Az sem segített, hogy eléggé kiszámítható volt a könyv végig, valahogy előre lelőtték a poénokat benne. A vége pedig túl csöpögősre és nyálasra sikerült számomra. De lehet, hogy most olyan idegállapotban vagyok, hogy engem felidegesített ez a könyv és nem tudtam élvezni, de attól még lehet, hogy nektek tetszeni fog, mert tényleg sok ember szerette, olvastam róla az értékeléseket. Szóval csak hajrá, olvassatok!
"– Az élet néha olyan kihívások elé állít, amikre egyáltalán nem számítasz. El kell döntenünk, hogy hűek akarunk-e maradni önmagunkhoz, vagy tisztességesek a szeretteinkkel."
Összességében:
Hát nem ez életem könyve az biztos, de azért egynek elment. Nem egy eget rengető sztori, kissé nyálas és klissés, habos-babos rózsaszín köddel. Még nézegettem a Szívtipró pilótát is, de ezek után már nem tudom, hogy adok-e egy esélyt annak a könyvnek. Talán egy kis idő múlva...
Hát nem ez életem könyve az biztos, de azért egynek elment. Nem egy eget rengető sztori, kissé nyálas és klissés, habos-babos rózsaszín köddel. Még nézegettem a Szívtipró pilótát is, de ezek után már nem tudom, hogy adok-e egy esélyt annak a könyvnek. Talán egy kis idő múlva...
Könyvinfó:
Írta: Vi Keeland · Penelope Ward
Eredeti cím: Stuck-Up Suit
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2016.
Oldalszám: 364. oldal
Sorozat: -
Besorolás: romantikus, erotikus
Értékelésem:
Megjegyzés küldése