Könyvmolyka

Fülszöveg:

Nem kellene akarnod őt.

Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.

Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.

Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.

De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.

Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.

Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.

Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.

Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.

És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!

Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.

Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!

Véleményem:

Mostanában úgy szeretnék egy olyan könyvet olvasni, ami tényleg tetszik. Megakadt a szemen ezen a könyvön. A borító, szerintem jól néz ki, nekem tetszik. A fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet, mondom teszek egy próbát... Hát nem kellett volna. 

Adott két 17 éves érzelmileg túlfűtött tini, akik mostohatestvérek és természetesen vonzódnak egymáshoz, nem is kicsit. Nem szabadna összejönniük, de mégis megteszik, aztán el kell válniuk, de a sors úgy hozza, hogy 7 év múlva újra találkoznak. Aztán jön a lelki őrlődés, bonyolult családi háttér leleplezése, újra egymásra találás és happy end.

Az egész történetet olyan semmilyennek éreztem, kb. nulla érzelmet váltott ki belőlem. Olyan rakjunk össze két karaktert és aztán lesz ami lesz az egész sztori. A főszereplők borzasztóak, semmi karakterfejlődés nem történik, pedig 7 év telik el közben és még mindig úgy viselkedik mindkettő, mintha még mindig 17 évesek lennének. Elec nekem fura volt. Az elején tényleg nagyon szemét volt Greta-val, de utána mikor kezdett megnyílni neki, kicsit átesett a ló túloldalára és túl nyálas lett. 

Greta-t, meg sem ismerhettük rendesen, mert az egész karaktere csak az Elec iránti rajongásából állt semmi másból. Nem is értettem miért akarja az elején mindenáron Elec-et megérteni, vele lenni, mikor állandóan olyan szemét módon bánik vele, hogy én az ő helyében már az első találkozáskor felpofoztam volna. De nem, ő csak tűri a megaláztatásokat, meg a bunkó stílusát, sőt ez tök romantikusnak van beállítva, mert nem baj, ha sárba is tipor, ha mellette tök szexi kockás hasa van, meg tetkói, meg piercingjei mindenhol (igen ott is), akkor minden meg van neki bocsájtva. A valóság szerintem nem ilyen, mert melyik lány szereti, ha így bánnak vele minden ok nélkül? Hát én nem az tuti. Még akkor sem, ha a srácnak kissé bonyolult családi háttere van (ami beleillene egy argentin szappanoperába), akkor sincsen semmi mentsége rá, hogy így bánjon egy lánnyal, főleg olyannal aki elvileg tetszik is neki. Nálam akkor ásta el magát teljesen, amikor kijelentette hogy ő sosem csalná meg a barátnőjét, mert nem tudná ezt tenni vele, olvasok tovább, pár oldal múlva...hoppá megcsalta. Vagy a csók nem számít annak, mert szerintem igen, de ez csak az én véleményem.

A második rész, ami Elec szemszögéből lett írva totál fölösleges volt. Nagyon untam ezeket a részeket, mert szinte ugyanaz volt, amit már olvastam kb. 100 oldallal korábban. Olyan érzésem volt, mintha az írónő csak átmásolta volna ezeket a részeket, hogy növelje az oldalak számát, vagy nem is tudom miért kellett. De ha már annyira át akarta adni Elec szemszögéből is a történteket, ne már, hogy ugyanazok a mondatok legyenek szóról szóra, mint Greta szemszögéből. Vagy nem volt több ihlet? Akkor inkább hagyni kellett volna a fenébe, hiszen történet szempontjából úgysem tesz hozzá semmit sem.

Ez volt az első Penelope Ward könyv amit olvastam, de talán a negatív véleményem ellenére is adok még egy esélyt neki. Kíváncsi vagyok Chelsea könyvére is, mert ő legalább egy normális karakternek tűnt, talán az a könyv jobban fog tetszeni.

Összességében:

Ez a könyv nekem nem igazán jött át, nem is ajánlom senkinek sem. Persze sokan vannak akik szerették a történetet, nincs is ezzel semmi baj, csak nekem nem jött be. Olyan semmilyen sztori volt, semmilyen szereplőkkel. Talán Chelsea története jobb lesz, legalábbis nagyon remélem.

Fülszöveg:

A New York Times és a USA Today sikerszerzője, Jennifer L. Armentrout vadonatúj sorozatával visszatér a luxenek és arumok világába.

A 17 éves Evie Dasher a saját bőrén tapasztalta meg az emberiség és az idegenek között kirobbant háború következményeit. Amikor egy razzia során pont az egyik olyan hírhedt klubban tartózkodik, ahol az embereket és a túlélő luxeneket is szívesen látják, megismerkedik az éteri szépségű Luckel, akiről kezdetben azt feltételezi, hogy luxen… pedig valójában valami sokkal erősebb. Luc iránti vonzalma egyre mélyebbre sodorja egy számára eddig ismeretlen világba, ahol semmi sem az, aminek látszik…

Titkok, hazugságok és szerelem… ugorj fejest a luxenek elképesztő világába!

Véleményem:

Már olvastam a Luxen sorozatot az írónőtől és azt imádtam. Ezért is nagyon vártam ezt a könyvet, mert szerettem az írónő stílusát és a világot, amit felépített. Igaz Luc karaktere nem volt idegen számomra, mert már ismertem az előző kötetekből. Jó ötlet volt, hogy kapott egy saját sorozatot, mert már akkor is látszott, hogy egy erős, különleges és tekintélyes karakterről van szó, akit körülleng valami titokzatos légkör.
Nagyon jó volt visszatérni a Luxenek világába. Az írónő úgy alkotta meg a könyvet, hogy akik nem olvasták a Luxen sorozatot, azok is értsék miről van szó, mindent elmagyaráz, így nem baj, ha az előző kötetek kimaradtak az olvasólistátokról. De azért erősen ajánlom, hogy pótoljátok őket, mert tényleg nagyon jók.
A sztori az invázió (Opposition ​– Ellenállás Luxen sorozat 5. része) után 4 évvel játszódik. Sikeresen legyőzték a lázadó luxeneket, akik pedig itt maradtak a Földön, azokat a kormány által nyilvántartásba lettek véve, sőt kötelesek bénító karperecet viselni, ami meggátolja őket, hogy az erejüket használják.
Főszereplőnk Evie a 17 éves tini lány, aki átlagos élettel és átlagos barátokkal éli középiskolai életét. Egészen addig míg az egyik barátnője, Heidi el nem hívja magával a Foretoken nevezetű clubba, ahol köztudott, hogy luxenek is megfordulnak. Itt találkozik Luc-al, az elképesztően helyes sráccal, akit megannyi rejtély övez. Luxennek néz ki, de nem visel bénítót, sőt valahányszor szóba kerül, a srác tagadja, luxen kilétét. Evie érzi, hogy ezzel a sráccal csak meggyűlik majd a baja, mégsem tudja távol tartani magát tőle. Mintha ismerné valahonnan, ráadásul Luc sokkal többet tud róla, mint kellene. Gőze sincs ki oszthatta meg vele ezeket az infókat, de ha nem a barátai, akkor mégis honnan tudhatja ezeket a dolgokat róla? Evie élete azonnal fenekestől felfordul, amikor megpróbál rájönni, ki is Luc valójában, miközben az iskolában titokzatosan nyoma vész pár diáknak, akik már csak holtan kerülnek elő. De ez még csak a kezdet és a lány csak ezután jön rá, hogy semmi sem az aminek látszik.
Luc-ot nagyon megkedveltem, egy nagyon erős és közben romantikus karakterről van szó, akinek nagyon vicces beszólásai vannak.
Evie egy tipikus tinilány, engem a vége felé már kimondottan idegesítettek a hisztijei, néha úgy viselkedett, mint egy óvodás. De azért voltak jó pillanatai, a belső monológjait szerettem olvasni és azt ahogyan Luc-al húzták egymást.
A csavarra túl korán rájöttem, sajnos nem volt meglepetés számomra, valahogyan végig sejtettem, hogy ez lesz. A történet elég lassan indult be, a végére pedig nagyon sok esemény bele lett sűrítve, engem ez egy kicsit zavart. Nem tetszett, hogy Emery-ről kiderült ami, aztán Sylvia-ról is, sőt még Zoe-ról is. Már gondoltam mindjárt James-ről és April-ről is kiderül ugyanaz, de szerencsére nem, mert akkor az már tényleg túlzás lett volna. Így is annak éltem meg. Az is kicsit fura volt, hogy a végén senkit sem érdekelt miről is beszélt Micha? Mert úgy tettek, mintha meg sem hallották volna, pedig engem nagyon is izgat, hogy miről hadovált. Gondolom, majd a következő részben kiderül, legalábbis nagyon remélem.
Az elején kicsit úgy éreztem, hogy az írónő elég erősen koppintja a Luxen sorozat, Katie és Daemon párosát, de a végére már egyedivé vált Evie és Luc kettőse, így ez a dolog nem nyomta rá a bélyegét a történetre.
Viszont annak nagyon örültem, hogy felbukkant Daemon és Archer is.

Összességében:

Volt olyan, ami nem tetszett, de összességében elég pörgősnek és eseménydúsnak mondható a könyv. Igazából nagyon örülök, hogy elolvastam és ismét bepillantást nyerhettem a luxenek világába. Kíváncsian várom a következő kötetet/kötetetek, remélem nem kell éveket várni rá.
A könyvet pedig, ajánlom mindenkinek, aki szereti a Luxen sorozatot és azoknak is, akik egy jó kis romantikus történetre vágynak tele izgalommal.

Könyvinfó:

Írta: Jennifer L. Armentrout 

Eredeti cím: The ​Darkest Star

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés: 2019.

Oldalszám: 464. oldal

Sorozat: Originek első része

Besorolás: romantikus, fantasy, ifjúsági

Értékelésem:

Fülszöveg:

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

"Ezt a könyvet azoknak a lányoknak ajánljuk, akik neonzöldben szeretnének táncórára menni, miközben mindenki más pasztellrózsaszínben van."

Véleményem:

Még nem olvastam Penelope Ward és Vi Keeland könyvei közül egyet sem, ez volt az első és nagyon bizakodva kezdtem bele az olvasásba. Sok jót olvastam erről a könyvről és a fülszöveg alapján is felkeltette az érdeklődésemet.
Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, az eleje úgy kezdődött, ahogy szinte az összes romantikus történet. Mert mostanában ez a menő, mert azt gondolják, hogy ha beleraknak egy szuper gazdag, éterien szexi pasit, akinek a lábai előtt csak úgy hevernek a nők, ráadásul még egy kicsit irányításmániás is. Talán van valami sötét múltja vagy valami lelki mizériája. Aztán találkozik egy teljesen átlagos lánnyal, akivel egy ideig kerülgetik egymást, majd összejönnek, de közben persze felszínre hozza a pasi jó és kedves oldalát. Mindenki boldog, de kell egy kis összeveszés, majd kibékülés a végén és persze happy end.
Na ez a könyv is ilyen. Adott egy átlagos lány Soraya, akinek van egy fura stílusa, szereti a tetoválásokat, a szerelmi élete egyenlő a nullával, aki találkozik reggel a vonaton Grahammel, a nagyképű öltönyösünkkel, akiről már az első pillanatban megvan a véleménye és nem csak az hogy irtó helyes, hanem az is világossá válik számára, hogy egy bunkó, aki csak parancsokat tud osztogatni. Graham véletlenül ott felejti a telefonját a vonaton, amit Soraya megtalál és természetesen vissza akarja neki adni, persze miután átnézte a képeket, meg a névjegyzéket. Ami mondjuk kicsit fura, meg nem is értem, hogy nem volt pinkóddal ellátva, gondolom ha már milliomos biztos valami menő telefonja van (almás, ami mondjuk ujjlenyomat érzékelős is). De oké nem kötekszem. Mondjuk már az is fura volt, hogy Graham csak azért ment vonattal, mert szabadnapos volt a sofőrje, de hát van jogsija nem?  Sőt később még meg is említi, hogy amúgy imád vezetni. Akkor miért vonattal ment? Na mindegy...
Szóval visszaszolgáltatja a telefont miután csinál pár képet a melléről és a fenekéről. Wtf...??? Ezt miért is? Ami természetesen felkelti a nagyképű öltönyösünk érdeklődését és itt elkezdődik a macska egér játék köztük. Ez a rész még jó is volt, szerettem, ahogy évődnek egymással, sőt, ahogy Soraya beszólogatott Grahamnek. Aztán kb. ennyi is volt ami tetszett, mert innentől kezdve már a "legyen már vége" érzés kerített hatalmába.
Grahamről kiderült, hogy amúgy van egy másik oldala is, ami nekem fura volt, mert nem tudtam összeegyeztetni az elején megismert Grahammel. Olyan volt, mintha két személyisége lenne. Volt a nagyképű seggfej, aki rettenetes főnök volt és ezzel szemben volt egy romantikus, lelkis énje, aki titokban szappanoperákat nézett és imádta a fehér kiskutyáját. Soraya általában nagyon talpraesett volt, de néha nagyon hülye döntéseket tudott hozni. Persze a nagy bonyodalom sem maradhat ki a könyvből, ami próbára teszi a két szerelmes kapcsolatát. Az elején még elég jól meg tudnak küzdeni a problémákkal, később már kevésbé, ami szerintem a kommunikáció hiánya miatt is lehetett. Mert persze, nem az az egyszerű, ha megbeszélik a dolgokat, hanem, hogy mindenki megy a saját feje után. Vagy olyan emberekkel beszélik meg a problémáikat, akik szinte vad idegenek, ami fura mert én mondjuk a családommal vagy a legjobb barátaimmal beszélgetek ilyen dolgokról, nem pedig idegenekkel. Ja és eléggé zavaró volt számomra a sok trágár szóhasználat. Nem vagyok prűd, de sokszor olyan helyzetben is alkalmazták, ami teljesen nem volt odaillő, ráadásul ez egy tiniknek íródott regény. Talán az erotikus részeket ki is lehetett volna hagyni belőle mert amúgy a történethez nem tett hozzá.
Az sem segített, hogy eléggé kiszámítható volt a könyv végig, valahogy előre lelőtték a poénokat benne. A vége pedig túl csöpögősre és nyálasra sikerült számomra. De lehet, hogy most olyan idegállapotban vagyok, hogy engem felidegesített ez a könyv és nem tudtam élvezni, de attól még lehet, hogy nektek tetszeni fog, mert tényleg sok ember szerette, olvastam róla az értékeléseket. Szóval csak hajrá, olvassatok!

"– Az élet néha olyan kihívások elé állít, amikre egyáltalán nem számítasz. El kell döntenünk, hogy hűek akarunk-e maradni önmagunkhoz, vagy tisztességesek a szeretteinkkel."

Összességében:

Hát nem ez életem könyve az biztos, de azért egynek elment. Nem egy eget rengető sztori, kissé nyálas és klissés, habos-babos rózsaszín köddel. Még nézegettem a Szívtipró pilótát is, de ezek után már nem tudom, hogy adok-e egy esélyt annak a könyvnek. Talán egy kis idő múlva...

Könyvinfó:

Írta: Vi Keeland · Penelope Ward

Eredeti cím: Stuck-Up Suit 

Kiadó: Könyvmolyképző

Megjelenés: 2016.

Oldalszám: 364. oldal

Sorozat: -

Besorolás: romantikus, erotikus

Értékelésem: