Könyvmolyka

Fülszöveg:

A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.

A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

"Van benne valami, ami a lelkem mélyén szól hozzám, az a valami, ami benne összetört, pontosan illik ahhoz, ami bennem össze van törve."

Véleményem:

Azt olvastam, ha szerettem az Alkonyatot, akkor ez a könyv is tetszeni fog. Én pedig imádtam az Alkonyatot. Tini korom egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt, abból a szempontból, hogy ez volt az első könyv, ami bevezetett a fantasy világba. Amit azóta is töretlenül szeretek. Ráadásul a vámpíros történeteket is nagyon imádom, így elég nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak. Azért azt valljuk be, hogy én sem vagyok már tini, így sokkal jobban éreztem ennek a könyvnek a hiányosságait és hibáit. Persze a kötet ifjúsági, így nem magasröptű elbeszéléseket, inkább egy kis kikapcsolódást vártam tőle, amit meg is kaptam.

Kezdjük azzal, hogy szerintem miben is hasonlít az Alkonyatra:

- Adott egy ember lány, aki csetlik-botlik, eléggé bénácska, nehezen barátkozik és adott egy vámpír pasi, aki ezzel ellentétben nagyon dark, félelmetes és nem csak hogy vonzza a bajt, hanem konkrétan ő maga a baj. Ugye, ugye, hogy ismerős?

- A csaj állandóan bajba keveri magát és megmentésre szorul és persze ki más mentené meg, mint az elérhetetlen vámpír pasi.

- A fajok közti viszály, ami már alapból létezik, de később a főhősnőnk még rá is tesz egy lapáttal.

Azért próbálok nem szigorú lenni ehhez a könyvhöz, mivel érződik, hogy a fiatalabb korosztálynak szól. Szerintem 16 évesen imádtam volna ezt a könyvet, és totál szerelmes lettem volna Jaxon-ba, de már nem vagyok 16 éves, így kicsit más szemmel nézem a dolgokat.

Olvasás közben nagyon úgy éreztem, hogy túl van írva a könyv, ahhoz képest, hogy alig történik benne valami, nekem sok volt ez a majdnem 700 oldal. Ami kb. 2 hetet ölel fel és persze ebben az időszakban Grace és Jaxon halálosan szerelembe esnek, ami szerintem túlzás. Ez a meglátlak, megszeretlek, te vagy a lelki társam nekem túlzó volt, nem volt hiteles egyáltalán, hisz nem is ismerik egymást. Ráadásul a sok oldalon át tartó vergődés és szenvedés Grace részéről, hogy szereti Jaxon-t és vajon ő is így érez-e iránta... Kikészített. Ehelyett többet megtudhattunk volna az iskoláról, a különböző fajokról, a történelmükről és a világukról, de sajnos ez mind kimaradt, ezekről a dolgokról szinte nem derül ki semmi. Az 5 főszereplőn kívül semmit sem tudunk meg a többiekről, a tanárokról, a diákokról, ami nagyon zavaró volt számomra. Itt ez a nagy akadémia tele különleges lényekkel és erről bezzeg nem ír, csak Grace nyavalygásáról oldalakon keresztül. Grace egyáltalán nem kedveltem meg, szerintem eléggé butácska volt, nagyon, nagyon sokára jön csak rá az igazságra, pedig eléggé egyértelmű a dolog. Néha naivan és gyerekesen viselkedett.

De, hogy ne csak rosszat írjak, a dark academia légkör/hangulat és az Alaszka, mint helyszín jó ötlet volt és szerettem is. Ami a könyvet megmentette számomra, az a humor és a szarkazmus volt, meg persze a fejezet címek, ezeket mind imádtam.

"Mellette állni olyan érzés, mintha egy harminc méter magasban lévő kötélpályán egyensúlyoznék, ami alatt nincs védőháló. Azt pedig, hogy így vágyom rá…mintha arra vágynék, hogy felvágjam az ereimet és végignézzem, ahogy elvérzek."

Összességében:

Azért ennyi idősen már nem fogott meg annyira a könyv, mint anno az Alkonyat, de nem volt rossz. Jó volt kicsit nosztalgiázni és szerencsére azért olvastatta magát, de hiányérzetet is hagyott maga után, nem is keveset. Úgy érzem túl lett írva a könyv, az eleje nagyon lassan indult be, sokszor vontatott volt, de az utolsó 100 oldalon már pörögtek az események rendesen.

Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy hova fog fejlődni ez a sorozat. Akinek tetszett a Twilight világa és szereti a vámpíros-romantikus történeteket, azoknak szívből ajánlom.