Colleen Hoover - It Ends with Us - Velünk véget ér
Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!
"Apámnak, aki mindent megtett, hogy ne mutassa a legrosszabb oldalát. És anyámnak, aki mindent megtett, hogy ne lássuk apánk legrosszabb oldalát.”
Véleményem:
Rengeteg embernél láttam már ezt a könyvet és csupa jót hallottam róla. Így gondoltam már éppen itt az ideje nekem is elolvasnom. Nagy elvárásokkal kezdtem neki és sajnos mire befejeztem úgy éreztem, nem egészen azt kaptam, amit vártam.
Iszonyúan fontos témákat boncolgat az írónő, amikről kell is beszélni, mégis a könyv nekem nem tudta ezt teljesen átadni, hiányzott belőle valami. Mintha az írónő maga sem tudná pontosan, hogyan is ábrázolja ezt az egész szituációt. Megteremtette Ryle-t, a bántalmazó férfit, aki minden csak nem az. Szerintem valamilyen szinten szerethetővé akarta tenni, mintha félt volna attól, hogy gonoszabbá tegye. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt gond azzal, ahogyan Ryle viselkedett, mert nem védeni akarom. A tettei egyáltalán nem voltak helyesek. Mégis úgy gondolom, hogy ő egy sérült férfi, dühkezelési problémákkal. Ezen nem igazán segített az sem, hogy Lily nem volt vele teljesen őszinte, mert valljuk be ezekből adódtak a problémák. Ryle segítséget akart kérni, változni akart, ezért Lily-nek nem így kellett volna reagálni, együtt megoldható lett volna ez a probléma.
Az a baj, hogy a valóságot kellett volna ábrázolnia az írónőnek, de ehelyett csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott állvalóság lett.
Egész jó volt olvasni a naplóbejegyzéseket Lily múltjából, így megismerhettük Atlas-t és a helyzetét is. Lily fiatal kora ellenére érett gondolkodású és segítőkész volt, nem úgy, mint felnőtt létére. Hozzám a fiatalkori Lily közelebb állt, mint a felnőtt.
Ami számomra nagyon személyessé és egyedivé tette a könyvet az a szerző utószava, ahol a saját tapasztalatait és érzéseit írja le a témával kapcsolatban.
Összességében:
Az írónő nagyon jól érzékelteti, hogy mit is él át érzelmileg egy bántalmazott személy. Nagyon sokan azt gondoljuk „Miért nem hagyja el? Miért nem tesz valamit?” Ezeket a kérdéseket teszük fel kívülállóként és nem értjük meg azt a személyt aki ebben az élethelyzetben van. Pedig sokkal összetettebb ez az egész, mint mi azt gondoljuk és ezeket az érzéseket nagyon jól leírja és átadja a történet.
A hibái ellenére nem volt rossz könyv és ha már egy ember is megteszi a következő lépést és kilép egy bántalmazó kapcsolatból, akkor már megérte megírni ezt a történetet.
"Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások. […] Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat."
Könyvinfó:
Értékelésem:
