Könyvmolyka

Fülszöveg:

Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.

Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.

Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.

Véleményem:

Sajnos ez most annyira nem kapott meg. A körülötte lévő nagy felhajtást azért nem annyira értem. Nem volt rossz, de annyira azért jó sem. Aranyos kis történet volt de nem jött az a hűha érzés, amit vártam tőle.

A karakterek néha idegesítőek voltak, főleg a határozatlanságuk miatt. Olive néha annyira gyerekesen viselkedett, mint egy kamasz.

Carlsen karaktere még érdekesnek tűnt, de valahogy úgy éreztem nem ismerhetjük meg úgy igazán.

Ez a hallgassuk el a dolgokat és hazudjunk, majd ettől minden jó lesz dolog, engem nagyon idegesített. Végül is tudósokról beszélünk, ne már! Drága Olive hát kiböki a szemed az igazság, de mégsem látod meg! Annyira nem állt jól ez ennek a kötetnek.

A nagyon klisés dolgoktól meg csak a szememet forgattam. Nem kötelező ám ezeket a dolgokat beletenni egy romantikus könyvbe. Megsúgom, ezek nélkül százszor jobb lett volna.

Itt van pár példa:

 "…valamilyen okból Olive nem tudta megállni, hogy ne bámulja Adam Carlsen meztelen bőrét, mintha itáliai márványtömb lenne…”

Fülszöveg:

Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Grimpli?

Ha ezek a kérdések régóta fúrják a te oldaladat is, ez a könyv neked szól. Végre mindent megtudhatsz, méghozzá a leghitelesebb forrásból! Készen állsz, hogy megismerd Nikolas kalandokkal, hóval, csupa lehetetlennek hitt dologgal (és még több hóval) teli történetét? Akkor kezdődjék a karácsonyi varázslat.

„A tündérmese és a népmese lenyűgöző, varázslatos keveréke."

Francesca Simon

„Matt Haig visszacsempészi a karácsonyba az önfeledt boldogságot."

Jeanette Winterson

„Ha azok közé tartozol, akik folyton kételkednek, és a fejüket rázzák, hogy ááá, ez nem igaz, akkor jobb, ha most nyomban leteszed ezt a könyvet, mert nem neked való. Ez a regény ugyanis tele van képtelen történetekkel.”

Véleményem:

Ez a könyv a Télapó történetét meséli el teljesen az elejétől kezdve.

Miért piros sapkát hord, bojttal a végén?

Miért szánon utazik?

Miért pont rénszarvasok húzzák a szánját?

Miért van jók és rosszak listája?

Miért nem öregszik a Télapó?

Hogyan tud egy éjszaka alatt annyi helyre eljutni?

Miért a kéményen keresztül közlekedik?

Ezekre a kérdésekre kapunk választ ebben a könyvben. A szerző nagyon alapos, remekül kitalálta és leírta ezeket a dolgokat.

Ez a mese határozottan nem az a cukormázas verzió, mint amire számítottam. Szívfájdító és keserédes történet ez, a szeretet erejéről, a reményről és a hitről.

A kalandok és a varázslatos világon túl, emberileg is nagyon szép történet. Elgondolkoztatóan taglalja a helyes és helytelen döntéseket, a jó és a rossz közötti különbségeket. Ez nem egy habos-babos rózsaszín mese. Itt jelen van a fájdalom, szomorúság és a veszteség is. Sajnos halnak szereplők és nem mindenki kapja meg, amit érdemel, mégis a könyvet átjárja a karácsony szellemisége, a tiszta önzetlen szeretet és a jóság.

Gördülékeny, jó a nyelvezete, ezért könnyen olvasható, gyorsan lehet haladni vele. Az illusztrációk nagyon tetszettek és hozzáadnak sokat az olvasási élményhez. A szereplők szépen ki vannak dolgozva, szintúgy a cselekmény és a helyszín is.

Egy dolog, ami nem tetszett benne, hogy hiába mese, nem egészen gyerekeknek való. 12 éves kor alatt semmiképp sem ajánlanám, hisz vannak benne erős dolgok, gondolok itt Nikolas anyukájára, apukájára és Sebőre. A rénszarvas kaki, pisi dolgok nekem nem voltak viccesek, inkább zavaróak voltak.

Ezek mellett szemet hunyva, mégis 5 csillagot adok rá, mert nagyon szerethető és aranyos mese. Hiába rengeteg szomorú dolog történik a könyvben, mégis mosolyogva csuktam be.

"Boldogságkalauz

Hogyan maradjuk vidámak nehéz időkben is?

1. Együnk minél több mézeskalácsot, csokoládét, lekvárt és tortát!

2. Mondjuk ki gyakran a „karácsony" szót!

3. Ajándékozzunk meg valakit játékkal, könyvvel, kedves szóval vagy egy nagy öleléssel!

4. Nevessünk akkor is, ha nincs min – illetve főleg akkor!

5. Idézzük fel a boldog múltat – vagy a boldog jövőt!

6. Járjunk pirosban!

7. Higgyünk!"

Összességében:

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Aranyos és szívmelengető, de mellette szomorú és fájdalmas történet egy kisfiúról, aki sosem adja fel a reményt és hisz a csodákban. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kis varázslatra vágyik, így Karácsony közeledtével.

 „A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz" – mondta ki hangosan."

Könyvinfó:

Írta: Matt Haig
Eredeti cím: A Boy Called Christmas
Kiadó: Kolibri
Eredeti megjelenés: 2015.
Oldalszám: 276. oldal
Sorozat: A fiú, akit Karácsonynak hívnak 1. része
Besorolás: ifjúsági, fantasy

Értékelésem:

Fülszöveg:

Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.

Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?

Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.

Azonban senki nem tud a levélről.

És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.

Vajon az árnyak hívták haza a lányt?

És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

"– Mindennek van árnyéka – kezdi. – Még a világnak is, amiben élünk. És ahogy az az árnyékoknál lenni szokott, kell lennie egy helynek, ahol az árnyék érintkezik a forrásával."

Véleményem:

Most egy kicsit fáj a szívem, hogy csak 3 csillagot adtam erre a könyvre. Nagyon kíváncsi voltam már erre a történetre. A borító elképesztően szép és a kötetben lévő rajzok pedig gyönyörűek. Legfőképpen ez keltette fel az érdeklődésemet és ezért is éreztem, hogy nekem ezt a könyvet még idén el kell olvasnom. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam tőle. De kezdjük is az elején.

Olivia egy leányintézetben nevelkedik, nem ismeri a szüleit, csak az édesanyja naplója az, ami segít neki átvészelni ezen a borzasztó helyen. Nem tud beilleszkedni, érzi, hogy ő más, mint a többiek, amin az sem segít, hogy látja a ghúlokat (szellemeket). Aztán hirtelen egyik nap kap egy levelet a nagybácsikájától, hogy mindenhol keresték már és azt szeretné, hogy végre haza térjen Gallant-ba. Olivia alig várja, hogy maga mögött hagyja az utálatos iskolát és végre egy rendes otthonra leljen. Mégis mikor megérkezik Gallant-ba nem az várja, amire számít és van egy súlyos titok is amire fényt kell derítenie, úgy hogy egyre mélyebbre ás a családja múltjában.

Az egész könyv egy gótikus, sötét mese, néhány horrorosabb elemmel fűszerezve, ami inkább a fiatalabb korosztálynak szól. Ne várjunk nagy csavarokat és a cselekmény is eléggé semmilyen. Inkább a hangulat ami megfogja az embert ebben a könyvben. Az írónő ezt egész szépen megírta és az atmoszféráját az egész helynek jól tudta érzékeltetni, átadni az olvasónak. Maga a történet és a ház ahol játszódik, érdekes volt, de sokkal többet vártam tőle, nincsen rendesen kidolgozva. Nagyon lassan indul be a cselekmény, a könyv feléig szinte alig történik valami, majd hirtelen felgyorsulnak az események, ez miatt számomra túl összecsapott lett a vége.

Amit még hiányoltam az a karakterek kidolgozottsága. Senkihez sem tudtam elég közel kerülni, nem is nagyon ismertem meg őket. Egyedül Olivia karaktere, ami erősebbre sikerült, de talán azért, mert néma és így a gondolatai által ismerhettük meg a világot az érzéseit, belső vívódásait.

A túlvilági szál kicsit értelmetlenek és zavarosnak tűnt nekem, sokkal jobban ki lehetett volna fejteni a történéseket, mert így csak egy nagy kuszaságot kaptam.

V. E. Schwab jól írta meg ezt a történetet, gyorsan is haladtam vele, mégis egész végig olvasás közben hiányérzetem volt és sajnos ez meg is maradt még akkor is mikor becsuktam a könyvet. Kevésnek éreztem, kíváncsi lettem volna a Pior család mélyebb történetére, pontosan hogyan is működik ez a két világ és milyen hatással vannak egymásra, mi lesz most Oliviával és a kapuval.

"Kezdi megtanulni, hogy a valóság ingoványos, és nem egy jól kivehető fekete vonal, hanem egy elmosódó szélekkel rendelkező forma, benne sok szürkeséggel."

Összességében:

Maga a kivitelezés gyönyörű, a illusztrációk szépek és szorosan kapcsolódnak a történethez. Hangulatos kis könyv a maga gótikus, horror elemeivel, de a hangulat az, ami igazán megfogja az olvasót és beszippantja. A megfogalmazás és az írásmód a toppon volt. Az alapötlet nagyon jó lett volna, csak valahogy kidolgozatlan maradt. Sajnos a karakterek sincsenek alaposan kidolgozva, se a világ, ami a könyv alapját adja. Lehet csak az én ízlésemnek nem jött be, de sajnos nekem ez most csalódás volt. Mindenesetre ajánlom azoknak, akik egy könnyedebb, sötét és borzongató mesére vágynak.

"Olivia végigsimít a grafiton, és az álmokon töri a fejét. Azokon a fajta álmokon, amelyek túlnőnek az alvás bugyrain, és egészen az ágyig érnek. Azokon, amelyek megsimogatják az arcát, vagy a sötétségbe vonszolják."

Könyvinfó:

Írta: V. E. Schwab
Eredeti cím: Gallant
Kiadó: Agave Könyvek
Eredeti megjelenés: 2022.
Oldalszám: 320. oldal
Sorozat: - 
Besorolás: fantasy, horror, ifjúsági, krimi, thriller

Értékelésem:

Fülszöveg:

Egy sorsfordító találkozás története.

Az érzéki egyhetes kaland után, amit a bárban megismert zenésszel átélt, Thea Cunning nem hitte, hogy valaha újra látja Levi Blacket.

Majd elérkezett a hétfő reggel, és ráébredt, hogy a korábbi szeretője nemcsak a professzora, hanem Massachusetts állam egyik legmenőbb büntetőügyvédje is.

Mivel a kurzuson mindenki abba a tizenkét diákból álló csoportba akar bekerülni, akiket Black professzor a szárnyai alá vesz, a feszültség egyre csak fokozódik. Thea az óra leadását fontolgatja, tekintettel az együtt töltött szenvedélyes hétre és a tagadhatatlan vonzalmukra. Végül is vannak más (kevésbé dühítően szexi) jogászprofesszorok is az egyetemen.

Ám hogy elérje célját és kiszabadítsa az apját a börtönből, Thea tudja, hogy a legjobbtól kell tanulnia – és az nem más, mint Levi Black.

De lehetséges a legjobbtól tanulni anélkül, hogy a legjobb ágyában kötnénk ki?

"– Nem vagy fekete szivárvány. Látom minden színedet. A múltban talán az voltál, de jelenleg semmiképp sem vagy."

Véleményem:

Molyos értékelések alapján, elég magas százalékon áll a könyv, így azt gondoltam ezzel nem nyúlhatok mellé. Hát...nekem ez most nem.

Pedig elég nagy reményeket fűztem hozzá, mert szeretem a titkos tanár-diák kapcsolatokról szóló könyveket. Kár, hogy ebből a történetből ez szinte teljes mértékben hiányzik, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem kapott eléggé nagy hangsúlyt, mint vártam volna. Zavar, mert azt gondoltam erre épül majd a sztori.

Maga a könyv tele volt klisékkel, itt szinte minden volt, amit csak el tudunk képzelni:

- titkos viszony

- színes bőrű szereplő

- tragikus múlt

- szerelem első látásra

- gazdag, túl jóképű és túl tökéletes pasi, zenél és jól is főz és az ágyban egy félisten (természetesen)

- határozott megjelenésű, de érzelmileg bizonytalan lány

- stb.

A cselekmény túl egyszerű és nekem túlontúl nyálas is volt. Thea és Levi egy bárban ismerik meg egymást, persze rögtön megtörténik az a bizonyos és eldöntik , hogy egy hetet együtt töltenek, majd a hét végén elválnak útjaik. Azt gondolnám, hogy ez az időszak arról szól, hogy megismerjék egymást azért valamilyen szinten, de 90 % -ban csak a szexről szól. Mindezek után mikor Thea bemegy a jogi előadásra, rádöbben, hogy a professzora nem más, mint Levi, akivel az elmúlt hetet töltötte. Itt egy kicsit kerülgetik egymást, eközben pedig visszaemlékezéseket olvashatunk a múltból, a közös hetükről. Ez engem nagyon zavart, mivel a múlt az konkrétan egy héttel a jelen előtt történt. Ráadásul nem ad hozzá a cselekményhez semmit, mivel, mint már említettem csak szexeltek egész végig. 

Levi egyébként az állam leghíresebb és legsikeresebb (mi más persze) védőügyvédje. Kicsit nehezen hiszem el, hogy nem is tudta Thea ki is Levi pontosan, hisz ő is ügyvédnek készül csak ismeri a legfontosabb személyeket a szakmában, ráadásul nem is tudta ki lesz a tanára? Ez is furcsa volt számomra. 
Az meg, hogy Thea apját ki miatt is ítélték el, nagyon nem tetszett. Ne már!!! Most komolyan? Azért jobbat is ki lehetett volna találni. 

Az utolsó 100 oldal meg szinte tönkretette az eddig se túl izgalmas könyvet. Miért is kellettek bele ezek a dolgok? A könyv végéről meg ne is beszéljünk. Ennél rosszabb és nyálasabb véget el sem tudtam volna képzelni...

"Felnéztem az égre, próbáltam visszagyűrni a könnyeket, de attól, amit láttam, nevetnem kellett. – Nézz fel, apu! Nézd a szivárványt!"

Összességében:

Kíváncsi voltam a könyvre nagyon, csak jókat olvastam róla, így gondoltam nekem is tetszeni fog. Hát nem egészen...
Nehezen kötött le a cselekmény és túl klisés is volt számomra. A múlt cselekményeit teljesen feleslegesnek tartom, mivel semmit nem ad hozzá a történethez, csak arról szóltak hogyan és hányféleképpen tudják csinálni a dolgokat... Tudom, tudom, hogy rajta van az erotikus címke, de ez már kicsit sok volt.
A tanár-diák viszony meg nem volt kidolgozva rendesen, többet vártam volna, de sokkal. Nagyon el lett bagatelizálva, semmi probléma nem akadt ebből a könyvben és sajnos sokszor úgy éreztem, hogy bedob valamit az írónő és nem kezd vele semmit, ilyen például Thea múltjában elszenvedett dolgok. Az ügyvédes és a nyomozós szál jó ötletnek tűnt, de nem kapott eléggé nagy hangsúlyt, így számomra csak gagyinak tűnt.
Thea benyögései "Argh..., Urgh..." és társaiktól éreztem, hogy egyenként halnak el az agysejtjeim. Ezek helyett, máshogy is le lehetett volna írni, zavaró volt számomra.

Egynek el ment nem volt olyan rossz, nem egy magasröptű olvasmány és mély nyomot sem hagyott bennem, de aki szereti a romantikus könyveket, annak hátha tetszeni fog.

"Bizonyos fokig mindenki sebzett, mindannyian küzdünk valamivel. A különbség az, hogyan kezeljük őket."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.

Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.

Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.

Add át magad a reménynek!

"Apámnak, aki mindent megtett, hogy ne mutassa a legrosszabb oldalát. És anyámnak, aki mindent megtett, hogy ne lássuk apánk legrosszabb oldalát.”

Véleményem:

Rengeteg embernél láttam már ezt a könyvet és csupa jót hallottam róla. Így gondoltam már éppen itt az ideje nekem is elolvasnom. Nagy elvárásokkal kezdtem neki és sajnos mire befejeztem úgy éreztem, nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Iszonyúan fontos témákat boncolgat az írónő, amikről kell is beszélni, mégis a könyv nekem nem tudta ezt teljesen átadni, hiányzott belőle valami. Mintha az írónő maga sem tudná pontosan, hogyan is ábrázolja ezt az egész szituációt. Megteremtette Ryle-t, a bántalmazó férfit, aki minden csak nem az. Szerintem valamilyen szinten szerethetővé akarta tenni, mintha félt volna attól, hogy gonoszabbá tegye. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt gond azzal, ahogyan Ryle viselkedett, mert nem védeni akarom. A tettei egyáltalán nem voltak helyesek. Mégis úgy gondolom, hogy ő egy sérült férfi, dühkezelési problémákkal. Ezen nem igazán segített az sem, hogy Lily nem volt vele teljesen őszinte, mert valljuk be ezekből adódtak a problémák. Ryle segítséget akart kérni, változni akart, ezért Lily-nek nem így kellett volna reagálni, együtt megoldható lett volna ez a probléma.

Az a baj, hogy a valóságot kellett volna ábrázolnia az írónőnek, de ehelyett csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott állvalóság lett.

Egész jó volt olvasni a naplóbejegyzéseket Lily múltjából, így megismerhettük Atlas-t és a helyzetét is. Lily fiatal kora ellenére érett gondolkodású és segítőkész volt, nem úgy, mint felnőtt létére. Hozzám a fiatalkori Lily közelebb állt, mint a felnőtt.

Ami számomra nagyon személyessé és egyedivé tette a könyvet az a szerző utószava, ahol a saját tapasztalatait és érzéseit írja le a témával kapcsolatban.

Összességében:

Az írónő nagyon jól érzékelteti, hogy mit is él át érzelmileg egy bántalmazott személy. Nagyon sokan azt gondoljuk „Miért nem hagyja el? Miért nem tesz valamit?” Ezeket a kérdéseket teszük fel kívülállóként és nem értjük meg azt a személyt aki ebben az élethelyzetben van. Pedig sokkal összetettebb ez az egész, mint mi azt gondoljuk és ezeket az érzéseket nagyon jól leírja és átadja a történet.

A hibái ellenére nem volt rossz könyv és ha már egy ember is megteszi a következő lépést és kilép egy bántalmazó kapcsolatból, akkor már megérte megírni ezt a történetet.

"Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások. […] Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Fülszöveg:

Parázs ​vagy?

* Fokozott állóképesség

* Étvágytalanság

* Dühkitörések

* Csillapíthatatlan szomjúság

* Szépség és erő

* Férfi

Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek!

Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az.

Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek.

Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől.

Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban.

Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.

"Ha eljött a vég, én nem gyáván óvakodom elé, hanem felszegett fejjel, és önbizalomtól csillogó, parázs-tekintettel csinálom végig."

Véleményem:

Az értékelések nagyon félrevezettek. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam…

A történet alapötlete nagyon jó, de sajnos nincsen kifejtve, nagyon hiányos az egész. Számomra még az sem derült ki, hogy most a jelenben vagy a jövőben játszódik.

A könyv főhősnője Charlie, aki egy olyan világban él, ahol az emberek, a vámpírok és a hibridek, akik félig emberek és félig vámpírok, más néven parazsak (miért is???) egymás mellett élnek. Parázs elvileg csak férfi lehet, valamilyen genetikai ok miatt. A vámpírok és a parazsak egy Kaptár nevezetű helyen élnek, kizárva az embereket. Igaz az itt lévő hierarchia sincs rendesen kifejtve, meg azt sem értem, hogy nem támadnak meg embereket és szívják ki a vérüket, végül is vámpírok nem? Na, mindegy is. Charlie utálja a vámpírokat és a parazsakat egyaránt, de egyszer csak ő is produkálni kezdi a tüneteket és kiderül, hogy ő is parázs, méghozzá az egyetlen női parázs. Ő maga ez miatt egyszerűen csak egyszarvúnak hívja magát, később többen is így szólítják. Most hagyok időt ezt feldolgozni… Tudom, tudom, én sem értem.

Aztán megjelenik itt is egy ijesztő, traumatikus múlttal rendelkező, szexi, pasi Ryder személyében, aki természetesen megmenti a Charlie-t és felkészíti a selejtezőre. Mivel csak azok a parazsak maradhatnak életben, akik túlélik a selejtezőt. Annyiszor, de annyiszor elmondta Charlie, hogy milyen dögös Ryder, hogy a végén már a falat kapartam. Ráadásul nem egyedül van, van öt társa is akik mily meglepő nagyon dögösek. Amúgy az összes parázs dögös, de ők a legdögösebbek. Na itt már annyira kivoltam, hogy mondom ezt a könyvet már csak a selejtező mentheti meg, de azt még lezavarták pár oldalban, hogy utána Charlie megint nyivákolhasson a szexhiánya miatt. Pfff… kiégtem ezen a ponton, de mondom most már elolvasom ezt a könyvet, ha a fene fenét eszik is.

A másik fölösleges dolog az a fekete, meleg pasi Jared, aki a legjobb barátja lesz Charlie-nak a Kaptárban. Mondjuk három értelmes mondatot nem váltanak, így nem is értem mire ez a nagy barátság, amiért még az életedet is feladnád, de mindegy.

Charlie szerintem a legidegesítőbb női karakter akivel eddig dolgom volt. Érettségi szint nulla sajnos, nem elég, hogy káromkodik össze-vissza, és olyan szavakat használ, amiket szerintem egy 21 éves tuti ki nem ejt a száján, de állandóan nyafog a szexhiánya miatt, ráadásul tök fölöslegesen keménykedik.

Charlie és Ryder kapcsolata, ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni is semmilyen, csak a szexuális vágyakozásról szól, merthogy tutira nem ismerik egymást az biztos. Egyetlen mély beszélgetés nem volt köztük.

Na a szóhasználattól robbant az agyam rendesen. Ki beszél így?

– vámpír helyett vámp

– mikrofon helyett miki

– öribari

– buli helyett bulika

– kiba dolog

– Akarsz csörögni?

– Na mi a stájsz? Ezt amúgy Charlie mondja…

"– A semmiből érkeztél, és teljesen lefegyvereztél. Ismét megtanítottál érezni. És most nem tudom, mi a francot kezdjek ezzel. Nem tudom, mire vagyok kész…"

Összességében:

Nem volt annyira rossz, de jó sem. Érdekes világot építettek fel az írónők, de itt véget is ér a dolog. Hiányzott belőle a mélység, ami megfogja az olvasót és berántja ebbe a világba. A szereplők semmilyenek voltak, nem igazán lehetett megkedvelni őket, mivel nem lettek rendesen kidolgozva. Maga a történet jó lenne, de a kivitelezés hagy némi kivetnivalót maga után. A nyelvezet meg botrányos, szörnyű.

"Talán a parázzsá válás nem is akkora átok, mint aminek tartottam. Talán sokkal több volt annál."

Könyvinfó:

Írta: Jaymin Eve - Leia Stone
Eredeti cím: Ash
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2015.
Oldalszám: 276. oldal
Sorozat: Kaptár - trilógia 1. része
Besorolás: fantasy, ifjúsági, romantikus

Értékelésem:

Fülszöveg:

Légy ​óvatos a sötét rengetegben…

Főleg a Fir Haven városát körülölelő erdőkben. Egyesek szerint varázslat rejlik bennük. Sőt, kísértetek is.

Nora Walkert néhányan boszorkánynak tartják, és csak ő ismeri az igazságot az itteni fákról. A Walker lányokat mindig is különleges kapcsolat fűzte az erdőhöz, és ez vezeti el a lányt Oliver Huntsmanhez, ahhoz a fiúhoz, aki hetekkel ezelőtt eltűnt a Kezelhetetlen Fiúk Táborából. Ráadásul az elmúlt évek legszörnyűbb hóviharában. A fiúnak már meg kellett volna halnia, mégis életben van, de semmire sem emlékszik abból, ami az eltűnése estéjén történt.

Nora nyugtalannak érzi az erdőt Oliver jelenlétében. Nemsokára rájön, kénytelen felfedni az igazságot a fiúról, akivel immár őszintén törődik. Hogyan maradt eddig életben az erdőben, és egyáltalán, hogyan került oda? Nora még nem sejti, hogy a fiúnak is megvannak a maga titkai – amiket kész mindenáron megtartani, mert úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki azon a végzetes estén eltűnt.

A tündérmesék óta tudjuk, hogy félnünk kell a sötét erdőt és azt, ami benne lapul.

A Télerdőből kiderül, miért.

Hagyd, hogy elbűvöljön!

Véleményem:

Első könyvem volt az írónőtől, de biztos nem az utolsó. Teljesen magával ragadott úgy érzem, nagyon jókor került a kezembe. Nekem tetszett maga a misztikum és melankólia, a borongós hangulat, ami körbeöleli az egész történetet.

A könyv hangulata és az érzések vittek magukkal, még akkor is ha éppen a cselekmény kicsit lelassult, így szerintem gyorsan olvasható.

A cselekmény fordulatos és én nem jöttem rá, hogy mi is történt pontosan, csak a végén, pedig visszagondolva azért elég sok rejtett utalás van.

De ami a legjobban megfogott az a rejtélyes, borzongató, sötét erdő, ami tele van sejtelmes, titokzatos dolgokkal. Egyszerűen imádtam. Mindenképpen elolvasom a Sötét mélységet is az írónőtől.

"Érintése akár a holdfény a bőröm alatt. Dobogó szívek, emelkedő és süllyedő mellkasok. Ismerős, miközben nem kéne annak lennie. Nem az enyém, nem tarthatom meg, pedig én találtam rá, én hoztam vissza."

Összességében:

A könyv fő erőssége számomra a hangulata volt, ez a misztikus és borzongató atmoszféra ami átitatja a lapokat és nagyon mélyen hat az érzelmekre. A leírások egyszerűen csodálatosak, szinte magam előtt láttam az erdőt, éreztem a csontig hatoló hideget. Ez egy olyan történet, ami megmutatja az erdő erejét, egy boszorkány kitartását és azt, hogy a legsötétebb helyen is rálelhetünk a fényre. Az egyik legjobb könyv, amit az idén olvastam. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasyt, dark fantasyt, és a mágiáról, boszorkányokról szóló történeteket.

"Érzem, hogy vihar közeleg. Nem a hegyek felől, hanem valahonnan máshonnan. Meggondolatlan fiúk szívében megült düh és gyűlölet vihara."

Könyvinfó:

Írta: Shea Ernshaw
Eredeti cím: Winterwood
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2019.
Oldalszám: 344. oldal
Sorozat: -
Besorolás: fantasy, romantikus, ifjúsági

Értékelésem: