Könyvmolyka

Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.

Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Véleményem:

Már az első oldaltól magába szippantott ez az izgalmas fantasy. Lassan épül fel az egész történet, de nem bántam mert így teljes bepillantást kaphattam ebbe a különleges világba. Az írónő lépésről-lépésre építi fel az egész könyvet, eléggé hosszú volt, nem mondom, hogy olvastatta magát, mert néhol nem így éreztem. Azért az látszott, hogy ez még csak egy kis bevezető a többi kötet előtt, voltak benne bakik és fura dolgok, de ezt elnézem, mert egy sorozat első részéről van szó.
A szereplők nagyon jól ki lettek dolgozva, szépen beleépülnek a történetbe és itt nem csak a főszereplőkről van szó, hanem a mellékszereplők is eléggé összetettek.
A főszereplő, Celaena az orgyilkos, az alvilág királynője. Vele szemben kettős érzéseim vannak.
Egyrészt: Imádtam, tökéletes választás volt az írónő részéről. Okos, bátor, talpraesett és még humora is van. Ez a lány pont az a karakter akire, egy ilyen ütős történetnek szüksége van. Szerettem a gondolkodás módját, a világ szemléletét, azt, hogy még azután is amiken keresztül ment, még mindig van ereje küzdeni. Hiába veszélyes és arrogáns orgyilkos, mellette még ott lapul benne a sérült lelkű gyermek.
Másrészt: Néha olyan érzésem volt, mintha kettős személyiség lenne. Volt a veszélyes orgyilkos, aki semmitől sem fél, egy évet haláltáborban töltött, ahol majdnem halálra fagyott, éhezett és megkorbácsolták, ezzel szemben pedig volt egy hisztis picsa, aki állandóan rebegtette a szempilláit, teleette magát édességgel, és bedurcizott, mert nem hívták meg a bálba. Fura volt az is, hogy színpompás ruhákba bújt, mert ő mennyire szereti a divatot, de ezzel szemben azért egy veszélyes orgyilkos. Ez számomra ellentmondásos volt, mert, hogy várja el, hogy az ellenfelei komolyan vegyék és féljenek tőle, ha ő talpig puccban parádézik. Meg néha jobban el volt foglalva azzal, hogy mások megdicsérjék a szépségét és elpiruljon a körülötte zsongó férfiak bókjaitól, mint, hogy utána járjon a furcsa dolgoknak a palotában. Nem beszélve arról, hogy ha olyan tapasztalt orgyilkos, hogy lehet az, hogy bárki belopózhat a szobájába, még akkor is amikor ő ott alszik és nem veszi észre, hogy krétanyomokat firkál az ágya alá vagy egy zacskó édességet hagy az asztalon (amiben akár méreg is lehetett volna, hisz valaki gyilkolja a bajnokság résztvevőit, erre ő gondolkodás nélkül megeszi az édesség felét, amitől majd piros foggal kell a templomba mennie, wtf???). Oké, persze még csak 18 éves, nem várhatom el tőle, hogy ne foglalkoztassák az ilyen dolgok, ezt el kellett fogadnom olvasás közben és a könyv vége felé ez nagyjából sikerült is.
Dorian, a herceg néha kicsit idegesítő volt számomra, nem jött be az arrogáns, rámenős stílusa. Igaz a történet közepe felé azért már látni lehetett, hogy mélyebb karakter ő ennél. Hiába az apja vasakarata, hogy méltó utódja legyen, mégsem hisz az ő nézeteiben és többször ennek a herceg hangot is ad, még akkor is, ha tart az apja haragjától, viszont néha pedig pont ezért nem mer vele szembeszállni, mert fél tőle.
Caol-t, Westfall testőrkapitányt viszont megkedveltem, tetszett a visszafogott, hűvösebb viselkedése és, hogy a munkáját nagyon komolyan veszi. Az emberei szeretik és tisztelik őt, fiatal kora ellenére. Az orgyilkossal szemben is próbál határozott és szigorú lenni, de hiába a hűvös, mogorva álarca, mégis a kiképzések közben egyre közelebb kerül Celaena-hoz, néha megmutatja érzelmes oldalát is.

Nehemia, Eyllwe hercegnője, fura volt nekem, néha nem tudtam hova tenni őt. Kedvesnek és ártatlannak tűnt de voltak fura dolgai. Amikor a bajnokságon Káin és Celaena küzdött elkezdett jeleket rajzolni a levegőbe és ez senkinek nem tűnt fel? Vagyis hát végül is feltűnt mert Dorian is észrevette de nem érdekelte, miért tette ezt? A királyt sem?  Ez kissé érthetetlen volt.

Kaltain-t már az elejétől kezdve utáltam. Ő az a tipikus beképzelt lepcses szájú lány, aki mindenbe beleüti az orrát és csak egy cél élteti, hogy elnyerje a herceg szívét, nem számít milyen áron.

Adarlan királya, akinek a neve rejtély maradt, egyáltalán nem volt szimpatikus, érezni lehetett már az elejétől fogva, hogy valami sötét, fura dolog lengi körül és hogy világrengető tervei vannak, nem számít hány ártatlan emberen is kell átgázolnia.

A rejtély és a próbák is izgalmasak voltak, fenntartották az érdeklődésemet, bár a próbáknál, néha olyan érzésem volt, hogy hamar el lettek intézve, pár mondatban túl is lépett rajtuk az írónő. Ezekről még egy kicsit bővebben is olvastam volna, ha már ez az alapja a sztorinak, hogy ki nyeri meg a bajnokságot.
Ez az E/3-as szemlélet most kicsit zavart mert néha azt se tudtam, hogy akkor most ezt vagy azt épp ki is gondolja/mondja, kellett egy kis idő még megszoktam.
Érdekel a történet folytatása, sok lehetőséget látok benne, kíváncsi vagyok mi lesz ebből az egészből, remélem azért kiforrja majd magát egy erős sorozattá, a kicsit gyenge kezdés ellenére.

Összességében:

Szerettem a könyvet, meg nem is, de mégis volt valami amiért olvasni akartam. Leginkább a világ felépítése és annak története érdekelt a legjobban, ez nagyon szépen ki lett dolgozva, fel lett építve. A főszereplőn még van mit csiszolni, mégis kíváncsi vagyok a következő részekre.

Könyvinfó:

Írta: Sarah J. Maas
Eredeti cím: Throne ​of Glass
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2013.
Oldalszám: 544. oldal
Sorozat: Üvegtrón 1. része
Besorolás: fantasy, ifjúsági, romantikus

Értékelésem:

„Imádtam ​minden sorát!” – Aestas Book Blog

„Egy gyönyörűen megírt és teljességgel magával ragadó történet veszteségről, szerelemről és megváltásról.” – Chelle Bliss, USA TODAY bestsellerszerző

Az első randinkon megkértem a kezét.

Kinevetett, és azt mondta, őrült vagyok. De még aznap igent mondott.

Olyan volt, mint egy forgószél, de boldogok voltunk.

Amíg nem lettünk mohók, és nem vágytunk családra.

Az egy olyan élet volt, amit nem adhattam meg neki, hiába próbáltam. A termékenység egyszerűen nem a mi oldalunkon állt. Túl voltunk az orvosokon meg a kezeléseken. Elköltöttük azt a pénzt is, ami nem is volt. Hazudtunk a családunknak. Mosolyogtunk a barátainkra. Felvettünk egy bátor arcot a világ ellen, ami nem értett meg minket.

Aztán végre sikerült…

Mígnem el kellett temetnünk a fiunkat.

Ott maradtunk összetörve, agyon verve, elpusztítva.

Azt mondják, a szeretet a részletekben van, de a mi esetünkben éppen a részletek tettek tönkre bennünket.

Ez a történet arról szól, hogyan szereztem vissza azt, ami mindig is az enyém volt. A feleségemet és a családomat.

Aly Martinez USA Today bestsellerszerző a nagy sikerű Cora és Penn-sorozata után egy újabb kétrészes, szívszorító, romantikus történetben mesél a szerelemről és a második esélyről.

Véleményem:

A könyv egy házaspárról szól. Elisabeth és Roman viszonylag rövid ismeretség után összeházasodnak. Nagyon boldogok, de úgy érzik a családjuk egy gyerekkel lenne igazán teljes. Sajnos sok próbálkozás és vetélés után az utolsó esélyük, csak a mesterséges megtermékenyítés marad. Sikerül is és nagyon boldogan várják a kisfiúkat, de sajnos a boldogságuk nem tart sokká, mert a baba születése után pár órával az angyalokhoz költözik. Sajnos a kapcsolatuk nem tudja feldolgozni ezt a veszteséget és végül el válnak.  Két évvel később újra találkoznak a rendőrségen, mert úgy vélik valaki összecserélte Elisabeth petesejtjeit, így a gyermekük mégis életben lehet. Roman és Elisabeth próbálja helyrehozni a kapcsolatukat és mellette felkutatni elveszett gyermeküket. Talán mégis lehet esélyük a boldogságra.

A történet egy nagyon komoly témát boncolgat, a gyermek utáni vágyat és, hogy mit meg nem tesz egy pár hogy gyereke lehessen. Mennyi veszteségen és megpróbáltatáson kell keresztül menniük és ez hogyan hat a kapcsolatukra, szerelmükre. Ezt nagyon szépen ki lehetett volna fejteni, de sajnos nem így történt. Hiába volt szó arról, hogy miken ment keresztül Elisabeth és Roman házassága, mégis kevésnek éreztem. A krimi szál is eléggé hiányos volt számomra, sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az egész alapötletből, mert az ötlet maga jó, de a megvalósítása már nem. Kaptam egy összecsapott történetet, egy idegesítő női főszereplőt Elisabeth személyében és egy még idegesítőbb férfi főszereplőt, akinek az uralkodási vágya a feleségén már orvosi eset. Nem beszélve arról, hogy a történet tele volt számomra hihetetlen dolgokkal.

- Az első randin megkéri a kezét és a lány igent is mond??? Most komolyan ezt nem hiszem el, két idegenről van szó, nem is ismerik egymást. Oké, hogy testileg vonzódnak egymáshoz, de az egy házassághoz véleményem szerint édes kevés. 

- Két évvel a válás után újra találkoznak és másnap már rögtön minden meg van bocsájtva és dúl a láv ezerrel. Elisabeth helyében azért nem tudtam volna ilyen hamar megbocsájtani, főleg úgy, hogy Roman olyan arrogánsan és dominánsan viselkedett vele szemben. Persze itt is előjön, hogy de úgy vonzódnak egymáshoz testileg, hogy egyszerűen nem lehet mit tenni, rögtön az ágyban kell kikötni. Na az majd tuti biztos, hogy megoldja az összes problémát a kapcsolatukban.

-  Ráadásul másnap megint megkéri a kezét és igent mond??? Persze egyáltalán nem kell rendbe hozni a kapcsolatukat előbb, azt minek is, hisz az első házasságuk is milyen jól végződött. Jó persze beszélnek a problémákról, de nekem akkor is fura volt, hogy ezt így pár oldalban (egy fejezetben) le is tudták és utána már nem is kell vele foglalkozni.

A bűnügyi szál legalább feldobta az egészet, de azért jobban is ki lehetett volna fejteni, mert Walterről nagyon kevés dolog derül ki, hogy ki is ő és pontosan miért is rossz fiú? Embereket öl, meg talán kábítószerrel kereskedik, ez oké, mert nyomoznak utána, de ennél többet nem tudunk meg róla. 

Clare szemszögéből érdekes volt olvasni, az fenntartotta az izgalmat. Sajnáltam szegényt, amiért olyan sok kegyetlenkedésen kell keresztül mennie. De itt is úgy éreztem, hogy hiányos az egész történet, olyan kesze-kusza, összecsapott volt. Elisabeth részeit untam az egész csak picsogásról, sírásról és "jaj Roman így, jaj Roman úgy"-ról szólt. A sok romantikus nyali-fali, meg ágyjelent nem kellett volna bele, több nyomozás és a történet kibontakoztatása kellett volna, na akkor egy nagyon jó kis könyv lett volna ebből. Sajnálom mert tényleg jónak indult. Ettől független kíváncsi vagyok a következő részre, mert az Clare-ről szól, remélem az jobb lesz.

"Az áldozatok sokszor a legokosabb játékosok, ha a túlélésük a tét."

Összességében:

Nem volt egy rossz könyv. Az alapötlet nagyon jó főleg a krimi szállal vegyítve, de mégis hiányos, összecsapott és logikátlan volt számomra. Pedig a gyermek utána hiába való vágyakozás és a mesterséges megtermékenyítés tényleg egy komoly megpróbáltatás egy kapcsolatban. Ez egy nagyon fontos téma és sajnálom, hogy az írónő efelett kicsit elsiklott és inkább a romantikát választotta helyette. Mégis adok még egy esélyt és elolvasom a következő részt, hátha az feledtetni tudja az elsőt.

Könyvinfó:

Írta: Aly Martinez

Eredeti cím: Retrieval

Kiadó: Álomgyár

Megjelenés: 2019.

Oldalszám: 240. oldal

Sorozat: Összekötve 1. rész

Besorolás: romantikus

Értékelésem:

Fülszöveg:

Annyi ​szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.

Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.

A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?

Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.

Egyszerűen imádtam! A történet a Kis hableány mese átdolgozása, csak kicsit sötétebb és kalandosabb. Lira egy 17 éves szirén, aki hercegnőként él az óceán mélyén. Anyja a Tengerek Királynője vasszigorral neveli lányát, hogy egyszer egy nap méltó legyen majd a koronájára. Megpróbál minden fajta érzelmet kiölni belőle, hogy ugyanolyan gonosz legyen, mint ő maga. A szirének énekükkel megbabonázzák az embereket, hogy kitéphessék a szívüket, így tisztelegve régi istennőjük előtt. Lira-t mindenki a Hercegek Átkaként ismeri, hisz minden születésnapján begyűjti egy herceg szívét. A lány hibát vét, ezért anyja büntetésből emberré változtatja, megfosztja erejétől és megparancsolja neki, hogy a téli napfordulóig szerezze meg Elian herceg szívét és vigye el neki.
Elian egy nagyon gazdag herceg, aki nem az uralkodásra vágyik. Ő jobban érzi magát a tengeren, ahol szirénekre vadászik. Feltett szándéka ugyanis, hogy megölje a Hercegek Átkát és elpusztítsa a víz alatti birodalmukat. Útja során egy idegen lányt ment ki a tengerből, akiben érzi, hogy van valami megmagyarázhatatlanul furcsa, hisz beszéli a szirének nyelvét. Mégis kénytelen megbízni benne és elfogadni a segítségét, hogy véghez vihesse a tervét. Csak azzal nem számolt, hogy útjuk során egyre közelebb kerül majd a lányhoz.

Maga a világ eléggé kidolgozott volt, de még így is kicsit hiányosnak éreztem. Olvastam volna többet a tenger alatti világról, meg a különböző királyságokról is. A háttérvilágot is jobban ki lehetett volna fejteni, meg azért volt pár érdekes baki, a szirének és a hablegények szaporodása nekem kicsit érthetetlen volt. 

A szereplőket nagyon megszerettem. Imádtam Lira és Elian szócsatáit olvasni, sokat mosolyogtam rajtuk. Nagyon jól működött a két karakter együtt és tetszett az is, hogy a szerelem szép lassan bontakozott ki kettejük között, így nem ment át teljesen csak a romantikára.
Lira karakterfejlődése szép utat járt be, tetszett, ahogy a végére kibontakoztak az emberi érzései. 

Elian egy szeretetre méltó kalóz-herceg volt, bátor, talpraesett, bár néha meglepően naiv.
Örültem a váltott szemszögnek is, mert így mindkét szereplő fejébe beleláthatunk és jobban meg tudtuk őket ismerni.
Az is egy plusz pont volt, hogy végre nem egy sorozat vagy trilógia része a könyv. Jó volt végre egy olyan könyvet olvasni, ahol nem kell végre hónapokat várnom a folytatásra. Ráadásul egy első könyves íróról van szó, ezért könnyedén el tudok tekinteni a hibáktól. Remélem nem ez volt első és egyben utolsó könyve amivel rabul ejti az olvasóit.

"A tarkójára fonom a kezem, közelebb húzom magamhoz. Elviselhetetlenül vágyom rá.

– Tudod, mit akarok tőled? – suttogom.

Elian nyel egyet.

– Nem adom oda neked a kristályt – mondja.

– Én nem azt akarom. – A hangom száraz, mint a homok.

– Akkor mit?

Elvigyorodok. Nagyon rég nem éreztem magam ilyen gonosznak.

– A szívedet – felelem, majd megcsókolom."

Egy modern, sötét Kis hableány feldogozás a történet, de mellette eléggé csavaros és kiszámíthatatlan. A szereplők imádni valóak, a világfelépítés pedig szépen kidolgozott. Nem mellesleg gyönyörű a borító, mely az első pillanattól rabul ejtett. Én csak ajánlani tudom, megéri elolvasni.

Kíváncsian várom, mit hoz az elkövetkezendő év. Remélem a vágyaimat és céljaimat sikerül valamennyire véghez vinnem.

Hát viszlát 2019, helló 2020....várom mit hozol a számomra.