Könyvmolyka

Fülszöveg:

A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.

A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

"Van benne valami, ami a lelkem mélyén szól hozzám, az a valami, ami benne összetört, pontosan illik ahhoz, ami bennem össze van törve."

Véleményem:

Azt olvastam, ha szerettem az Alkonyatot, akkor ez a könyv is tetszeni fog. Én pedig imádtam az Alkonyatot. Tini korom egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt, abból a szempontból, hogy ez volt az első könyv, ami bevezetett a fantasy világba. Amit azóta is töretlenül szeretek. Ráadásul a vámpíros történeteket is nagyon imádom, így elég nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak. Azért azt valljuk be, hogy én sem vagyok már tini, így sokkal jobban éreztem ennek a könyvnek a hiányosságait és hibáit. Persze a kötet ifjúsági, így nem magasröptű elbeszéléseket, inkább egy kis kikapcsolódást vártam tőle, amit meg is kaptam.

Kezdjük azzal, hogy szerintem miben is hasonlít az Alkonyatra:

- Adott egy ember lány, aki csetlik-botlik, eléggé bénácska, nehezen barátkozik és adott egy vámpír pasi, aki ezzel ellentétben nagyon dark, félelmetes és nem csak hogy vonzza a bajt, hanem konkrétan ő maga a baj. Ugye, ugye, hogy ismerős?

- A csaj állandóan bajba keveri magát és megmentésre szorul és persze ki más mentené meg, mint az elérhetetlen vámpír pasi.

- A fajok közti viszály, ami már alapból létezik, de később a főhősnőnk még rá is tesz egy lapáttal.

Azért próbálok nem szigorú lenni ehhez a könyvhöz, mivel érződik, hogy a fiatalabb korosztálynak szól. Szerintem 16 évesen imádtam volna ezt a könyvet, és totál szerelmes lettem volna Jaxon-ba, de már nem vagyok 16 éves, így kicsit más szemmel nézem a dolgokat. 

Olvasás közben nagyon úgy éreztem, hogy túl van írva a könyv, ahhoz képest, hogy alig történik benne valami, nekem sok volt ez a majdnem 700 oldal. Ami kb. 2 hetet ölel fel és persze ebben az időszakban Grace és Jaxon halálosan szerelembe esnek, ami szerintem túlzás. Ez a meglátlak, megszeretlek, te vagy a lelki társam nekem túlzó volt, nem volt hiteles egyáltalán, hisz nem is ismerik egymást. Ráadásul a sok oldalon át tartó vergődés és szenvedés Grace részéről, hogy szereti Jaxon-t és vajon ő is így érez-e iránta... Kikészített. Ehelyett többet megtudhattunk volna az iskoláról, a különböző fajokról, a történelmükről és a világukról, de sajnos ez mind kimaradt, ezekről a dolgokról szinte nem derül ki semmi. Az 5 főszereplőn kívül semmit sem tudunk meg a többiekről, a tanárokról, a diákokról, ami nagyon zavaró volt számomra. Itt ez a nagy akadémia tele különleges lényekkel és erről bezzeg nem ír, csak Grace nyavalygásáról oldalakon keresztül. Grace egyáltalán nem kedveltem meg, szerintem eléggé butácska volt, nagyon, nagyon sokára jön csak rá az igazságra, pedig eléggé egyértelmű a dolog. Néha naivan és gyerekesen viselkedett. 

De, hogy ne csak rosszat írjak, a dark academia légkör/hangulat és az Alaszka, mint helyszín jó ötlet volt és szerettem is. Ami a könyvet megmentette számomra, az a humor és a szarkazmus volt, meg persze a fejezet címek, ezeket mind imádtam. 

"Mellette állni olyan érzés, mintha egy harminc méter magasban lévő kötélpályán egyensúlyoznék, ami alatt nincs védőháló. Azt pedig, hogy így vágyom rá…mintha arra vágynék, hogy felvágjam az ereimet és végignézzem, ahogy elvérzek."

Összességében:

Azért ennyi idősen már nem fogott meg annyira a könyv, mint anno az Alkonyat, de nem volt rossz. Jó volt kicsit nosztalgiázni és szerencsére azért olvastatta magát, de hiányérzetet is hagyott maga után, nem is keveset. Úgy érzem túl lett írva a könyv, az eleje nagyon lassan indult be, sokszor vontatott volt, de az utolsó 100 oldalon már pörögtek az események rendesen.

Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy hova fog fejlődni ez a sorozat. Akinek tetszett a Twilight világa és szereti a vámpíros-romantikus történeteket, azoknak szívből ajánlom.

"Több dolog létezik, Horatio, a mennyben és a pokolban, mint amit össze bír álmodni a tudomány."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Fülszöveg:

A ​szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat.

Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás.

Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi és mentális sebek annyira megváltoztatták, hogy Leeds szinte fel sem ismeri benne a nőt, akibe beleszeretett.

A férfi helyre akarja hozni a kapcsolatukat, ezért elviszi Laylát a kis szállóba, ahol először találkoztak. Itt azonban a nő viselkedése különös, bizarr módon megváltozik. És ez csak egy a számos megmagyarázhatatlan esemény közül…

Leeds egyre távolabb sodródik Laylától, és Willow mellett talál vigaszra, aki szintén a szálló lakója, és akivel könnyen egymásra találnak. Leeds érdeklődése Willow iránt egyre nő, és azzal, hogy segíteni akar neki válaszokat találni, egyre kevésbé tartja szem előtt Layla jóllétét.

Leeds hamarosan rájön, hogy választania kell, mert mindkettőjüknek nem tud segíteni. De ha rosszul választ, az mindhármukra nézve végzetes következményekkel járhat…

Fedezd fel CoHo újabb lebilincselő és elgondolkodtató világát!

"Nem lehetek én a tapasz a sebeire. Nekem abban kell segítenem, hogy a sebek begyógyuljanak."

Véleményem:

Mikor megláttam a Könyvmolyképzőnél ezt a könyvet tudtam, hogy ezt el kell olvasnom, így rögtön meg is rendeltem. Úgy kezdtem el olvasni, hogy semmit sem tudtam róla, egyáltalán nem néztem utána az értékeléseknek és a véleményeknek. Talán ez is volt a baj, mert tetszett, jó volt, de előtte olvastam a Verity-t és valahogy olyasmit vártam, de ez nem ütötte meg azt a mércét. 

A Layla egy paranormális romantikus könyv. Ezelőtt még nemigen olvastam még csak hasonlót sem, úgyhogy kíváncsian vártam milyen is lesz.
Maga a téma nagyon érdekes, amit az írónő feszeget és így belegondolva nem vagyok benne biztos, hogy én mit tennék egy ilyen helyzetben. Mindig is úgy gondoltam, hogy lehetséges, hogy léteznek "szellemek" vagy valami ilyesmi, de hála égnek nincs tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Így csak a sok könyv és film alapján tudok véleményt írni, de valljuk be itt kicsit mindenki fura vagy kattant, mert nem tudok Leeds minden döntésével egyetérteni és azt sem tudom kijelenteni, hogy teljesen százas-e. Az első kb. 100 oldal nagyon nyálas, nekem kicsit sok is volt, de szerencsére ezután kezdtek érdekessé válni a dolgok. 

A történetet Leeds szemszögéből olvashatjuk, az ő gondolatait és érzelmi vívódását követjük nyomon. Talán ezért sem tudtam őt annyira megkedvelni, mert ennyire beleláttam a gondolataiba, érzéseibe. A könyv felénél legszívesebben jól behúztam volna neki egyet, de szerencsére ettől megmentette az írónő. A sztorit Leeds meséli el, mint egy vallomást, egy nyomozónak, attól a pillanattól kezdve, hogy megismerte Layla-t, egészen a jelenig, ahol kénytelen volt segítséget kérni. Innentől kezdve a jeleben folytatódik a történet és válnak a dolgok még a mostaninál is bonyolultabbá. 

Ami engem nagyon zavart, az a nyomozó, aki eljött, meghallgatta az egész történetet aztán elmondta, hogy mi is történt pontosan, majd mint aki jól végezte dolgát elment. Én meg vártam, hogy majd megpróbál segíteni valahogy, de nem. Ebből a szempontból, kb. fölösleges is volt az ő jelenléte.
Nekem a csavarok sem voltak akkora meglepetések, mert azért voltak elhintve jelek, amikből lehetett sejteni a dolgokat, talán a legvégén a nagy csavar volt az, ami meglepett.

Ezektől függetlenül a történet maga nagyon beszippantott és tudott újdonságot adni, teljesen összezavart és felkavart. Számomra hoztam az írónő azt a színvonalat, amit megszoktam tőle, így ez a könyv is egy élmény volt, ami kibillentett a komfortzónámból.

"Jobb önzetlen valakinek lenni, mint önző senkinek."

Összességében:

Nem lesz kedvenc, de élveztem olvasni, főleg így októberben. A Verity-t nem üti ki az első helyről, így azt nem múlta felül, de mindenképpen megéri elolvasni. Ha szeretnél egy cseppet sem szokványos szerelmi történetet olvasni vagy ha szereted az írónő könyveit, akkor ne hagyd ki, olvasd el bátran. 

"A szerelembe esés olyan könnyű, mintha lágy szellő fújna át a csontjaimon. A szerelem vége rohadt nehéz, mintha a tüdőm vasból lenne kifaragva."

Könyvinfó:

Írta: Colleen Hoover
Eredeti cím: Layla
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2020.
Oldalszám: 360. oldal
Sorozat: - 
Besorolás: romantikus, pszicho-thriller

Értékelésem:

És akkor íme a listám, amit szeretnék elolvasni ez alatt az idő alatt:

1. Olvass egy vámpíros könyvet

Tracy Wolff - Sóvárgás

2. Olvass egy thrillert

Simone St. James - Alkony motel

3. Olvass egy spooky képregényt

4. Olvass egy boszorkányos könyvet

Shea Ernshaw - Winterwood - Télerdő

5. Olvass egy cozy/spooky klasszikust

Stephen King - Tortúra

6. Olvass egy olyan könyvet, amiből filmadaptáció is készült

Stephen King - Tortúra

Nagyon jónak ígérkezik ez az egész és már nagyon várom, hogy elolvashassam ezeket a könyveket. Természetesen mindegyikről lesz értékelés itt a blogon és instagrammon is.

Addig is rettegésre fel!

Fülszöveg:

Erősebb ​a szerelem a bosszúnál?

EGY ÁRULÁS…

Minden, amiben Poppy valaha hitt, hazugság, beleértve a férfit is, akibe beleszeretett. És nem igazán tudja, ki is ő valójában a Szűz fátyla nélkül. Azt viszont tudja, hogy semmi nem jelent rá akkora veszélyt, mint ő. A Sötét Szerzet. Atlantia királyfija. Aki azt akarja, hogy Poppy küzdjön ellene, és ez egy olyan parancs, aminek ezer örömmel engedelmeskedik. Lehet, hogy elrabolta, de sosem lesz az övé.

EGY DÖNTÉS…

Casteel Da’Neer hazugságai ugyanolyan megnyerőek, mint az érintése. Az igazságai pedig olyan érzékiek, mint a harapása. De Poppy csak rajta keresztül kaphatja meg, amit akar – hogy megtalálja a bátyját, Iant. Az, hogy együttműködik Casteellel, ahelyett, hogy ellene dolgozna, kockázatot rejt magában. A királyfi mégis minden lélegzetvételével kísérti őt, és azt kínálja fel, amire a lány mindig is vágyott. És Poppy túlságosan vakmerő, túlságosan kiéhezett ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek.

EGY TITOK…

Azonban a nyugtalanság egyre fokozódik Atlantiában, miközben a királyfi hazatérését várják. Egyre többet suttognak háborúról, és Poppy az események kellős közepébe csöppent. Sötét titkok törnek felszínre, amelyek beszivárogtak a két királyság véráztatta bűneibe, és mindkét királyság bármit megtenne azért, hogy rejtve maradjon az igazság. De amikor megrázkódik a föld, és az ég vérezni kezd, lehet, hogy már túl késő.

Vesd bele magad!

Véleményem:

Az első rész után nagyon kíváncsian és izgatottan kezdtem neki az olvasásnak. A történet pontosan ott folytatódott ahol az első abbamaradt. Casteel elsődleges célja, hogy feleségül vegye Poppy-t, mivel így szeretné biztonságba tudni, szerinte ha összeházasodnak, akkor majd a népe is el fogja fogadni a lányt és tisztelni fogják. Sajnos ez nem ilyen egyszerű, a nép nem bízik Poppy-ban, csak a Szüzet látják, aki a Felemelkedettek közt nevelkedett és a lány képessége is csak ront a helyzeten. Vannak akik félnek tőle, de a legtöbben ellenségesek vele szemben. Casteel azonban nem tűri az efféle megnyilvánulásokat és ennek hangot is ad, mikor kapásból az első fejezetben rátámad egy vérfarkasra, aki nem helyesli a döntését a házassággal kapcsolatban. Sajnos a nép még mindig bizalmatlan a lánnyal szemben, de legalább nem mernek az életére törni. Poppy nem bízik Casteel-ben és az iránta érzet érzéseit próbálja elnyomni, még mindig fáj neki a fiú árulása és nem tud megbocsátani neki. Ez az érzelmi herce-hurca végigkíséri a könyvet, ami már a közepe felé kicsit sok volt nekem. Hiába tud Poppy olyan jól olvasni mások érzéseiben a sajátjait képtelen megfejteni. Tagadja a nyilvánvalót és ezzel csak a saját dolgát nehezíti meg, hiszen vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem tud ellenállni Casteel-nek. Casteel sem jobb, ő sem beszél nyíltan, a lány előtt, ráadásul egy csomó mindent eltitkol előle, ami engem felettébb idegesítet és nem is értem Poppy-t, hogy ezek felett, hogy tudott olyan hamar szemet hunyni.

Jobban megismerhetjük Casteel gyerekkorát és Malik is kicsit előtérbe kerül. Megértünk sok mindent, ami az első kötetben nem lett elmagyarázva, de persze még így is rengeteg kérdés marad nyitva. Poppy-ról már az első részben kiderült, hogy nagyon bátor, erős karakter, nyilvánvalóan megtudja védeni magát. Most is így van de a sok érzelmi hullámvasút néha elbizonytalanítja őt és visszabújik a biztonságot jelentő csigaházába. Ahogy haladunk a könyvben úgy talál rá Poppy is önmagára és már nem szégyenli, hogy ki is ő.

Természetesen a Felemelkedettek sem tétlenkednek, nem hagyják, hogy a Kiválasztottjuk csak úgy eltűnjön, így megkeresik Poppy-t és haza akarják vinni. Persze ez sok harchoz és egyéb bonyodalmakhoz vezet. A csata jelenetek leírása nagyon jól sikerült, úgy éreztem, mintha én is ott állnék. A vérfarkasok is előtérbe kerülnek, jobban megismerhetjük őket. A kedvenceim Kieran, Jasper és Delano volt. De térjünk is vissza Kieran-ra egy kicsit. Hát ő a kedvencem az tuti. Örülök, hogy több szerepet kapott, mint az előző kötetben. Nagyon szerettem a beszólásait, sokszor megnevettetett. Tetszik a Poppy és közte kialakuló barátság is, ami tényleg az alapjairól indul. Mégis, ahogy ugratják egymást és sokat beszélgetnek, általában Poppy Kieran-tól kérdez Atlantiáról, a múltról és az istenekről. Ahogy haladunk a történetben ők is úgy kerülnek közelebb egymáshoz. Kieran és Casteel kötődése is nagyon erőteljes volt, sokszor elég volt egy pillantás vagy félszavak és máris megértették egymást.
Előkerül a vérfarkasok vezetője is Alastir, aki iránt még mindig bizalmatlan vagyok, ugyan nincs rá okom mégis úgy érzem, hogy valami nem stimmel vele.

A világfelépítés is nagyon jól sikerült, új helyszínek is előtérbe kerülnek, és jobban megismerhetjük Atlantiát. A cselekmény sem unalmas, mindig történik valami, így gyorsan olvastatja magát a könyv. Tetszett az alvó istenekre épített történelem, bár egy kicsit azért többet is olvastam volna még róla. Nagyon kíváncsi vagyok mi is történt pontosan Poppy szüleivel, meg azon az éjszakán, amikor rájuk támadtak. Nagyon vártam, hogy bármit is megtudjak de csak homályos utalásokat kaptam. A vége meg... te jó ég durva lett nagyon, de az utolsó mondatokat nem nagyon értettem. Most várhatok a következő részre ki tudja mennyit.

"– Színlelhetjük, hogy nem volt tegnap. És nem lesz holnap. Csak mi ketten vagyunk, ebben a pillanatban […]"

Összességében:

Örülök, hogy az első rész után ilyen hamar tudtam olvasni ezt a kötetet és remélem nem kell olyan nagyon sokat várni a harmadik részre sem. 

"– Szükségem van rá, hogy érezzem az ajkadat az ajkamon. – A kezét megtámasztotta a hintó falán, sarokba szorítva engem. – Éreznem kell a leheletedet a tüdőmben. Éreznem kell magamban az életedet. Egyszerűen szükségem van rád. Mint valami függőség."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Fülszöveg:

Az ​Akhilleusz dala rajongóinak

Natalie Haynes író és rádiós műsorvezető. Íróként több műfajban is kipróbálta már magát: krimi és ismeretterjesztő könyvek is fűződnek a nevéhez. Regényeiben, valamint saját rádióműsorában előszeretettel foglalkozik az antik szerzőkkel és műveikkel. 2015-ben a klasszikus irodalom szélesebb körben való megismertetéséért a Classical Association Prize díjjal jutalmazták. Az Ezer hajó a harmadik regénye, amely szerepelt a Women's Prize for Fiction 2020-as rövid listáján. 

Véleményem:

Mindig is érdekelt a görög mitológia, így mikor megláttam ezt a könyvet a könyvesboltban, tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Szerettem, tetszett, de valahogy túl sokat vártam tőle, hiányérzetet hagyott maga után.

A könyv középpontjában a trójai háború és végkifejlete áll, de egészen más szemszögből ismerhetjük meg. Egy háborúban vajon kik az igazi hősök és kik az igazi áldozatok? A nők. Az anyák, a feleségek, a testvérek, a rokonok, akik elvesztették a gyermeküket, a férjüket, a testvérüket a háborúban. Ez a könyv róluk szól, arról a sok erős és bátor nőről, akik megszenvedték a háborút és utóhatásait. Nagyon érdekes volt az ő szemszögükből olvasni a történteket, mondjuk az zavaró volt számomra, hogy a szerző ugrált az időben össze-vissza, hol a háború előtt vagyunk, hol közben, hol meg utána. Viszont pozitívum, hogy a sok név közti eligazodást nagyon megkönnyítette számomra a könyv elején található lista. A regénynek nincs egy konkrét hősnője, hanem több szereplőn keresztül mutatja be az ő sorsukat. Így megismerhetjük Hekabé, Andromakhé, Kasszandra, Briszéisz és még sok más nő történetét. Sajnos egy-két történetet leszámítva nem kerülünk elég közel a szereplőkhöz, nem ismerjük meg igazán őket. Így nem tudnak érzelmileg sem megérinteni úgy ahogy kellene, pedig a női szereplők érzéseiről szól a könyv. Számomra az egyik ilyen karakter Pénelopeia volt. Az ő történetét a férjének, Odüsszeusznak írt levelein keresztül kéne megismernünk, de sajnos azt nem tudjuk meg, hogy vele mi történt a 10 év alatt, csak a férje kalandjait meséli el. Így szerintem nem igazán volt értelme az ő nézőpontjának, mert csak egy lerövidített dühös és indulatos Odüsszeiat kaptunk. Engem jobban érdekelt volna, hogy vele mi történt, hogy élte meg ezeket a hosszú éveket.

A könyv elég gyorsan olvastatta magát, az írónőnek kellemes és olvasmányos a stílusa. A regény szerkezete laza, mozaikos, hisz minden fejezet más és más nőről szól, vannak akik visszatérnek az ő történetüket hosszaban ismerhetjük meg, viszont vannak, akik csak egy fejezetet kaptak. A történeteket Kalliopé, a költészet múzsájának közbeszólásai, intelmei tűzdelik. Amik egyébként nekem nagyon szimpatikusak voltak.

"Daloltam halálról és életről, örömről és fájdalomról. Daloltam a halál utáni életről."

Összességében:

Mindent összevetve az Ezer hajó egy nagyszerű kötet, ami kicsit új megvilágításba helyezi a görög mitológiát és trója történetét. Bár úgy érzem ebből többet is ki lehetett volna hozni, talán ha hosszabb oldalszámmal dolgozik az írónő és persze jobban megismerhettük volna a karaktereket. Érzelmileg kicsit távolságot tart a szerző, ami nem tett jót a könyvnek. Egy olvasást mindenképpen megért, de azért vannak hiányosságai. Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt most kíváncsi lettem Madeline Miller Akhilleusz dalára is. Ajánlom azoknak akik szeretik a görög mitológiát és szívesen olvasnak női sorsokról. 

"Dalolj, Múzsa! […] És daloltam a nőkről, az árnyékban élő nőkről. Daloltam azokról, akiket elfelejtettek, akiket semmibe vettek, akiknek nem mondták el a történetét."

Könyvinfó:

Írta: Natalie Haynes
Eredeti cím: A Thousand Ships
Kiadó: General Press
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 304. oldal
Sorozat: -
Besorolás: fantasy, mitológia, adaptáció

Értékelésem:

Fülszöveg:

Mióta két éve elraboltak és eladtak, zúzódások borítják a testemet. Némaságba burkolózva szenvedek, de nem vagyok hajlandó megtörni.

Nem és nem.

Egészen addig, míg meg nem ismerem Őt. Elder Prestet, az egyetlen embert, aki amikor rám nézett, tényleg engem látott. Az egyetlen embert, aki még a gazdámnál is kegyetlenebb. Olyan okokból akar engem, melyeket nem érthetek. Kibérel egy éjszakára, majd otthagy. Aztán visszatér. És onnantól fogva még bonyolultabbá válik az életem.

Egy elrabolt és eladott lány sokkoló és kegyetlen története.

Csak erős idegzetűeknek!

Véleményem:

Az ilyen könyvek mindig vegyes érzéseket keltenek bennem, mert vagy nagyon rosszak vagy nagyon jók. Amúgy sem igazán lehet egy ilyen témájú könyvre azt mondani, hogy tetszett, mert ebben a témában nincs semmi, ami szép lenne. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy lekötött a történet, elég hamar ki is olvastam. Pimlico élete borzasztó és nagyon megdöbbentő. De a legszörnyűbb az egészben az, hogy ilyen létezik. Ilyen van a való világban is, és ez az, ami a könyv olvasása közben ott lebeg az ember feje felett, ami nem hagyja nyugodni a gondolatait, miután becsukja a könyvet. Nagyon erőteljesen hat az ember lelkére, főleg úgy, hogy a karakterek gondolatait olvashatjuk leginkább. Így aztán végképp teljesebb képet kapunk, mit éreznek, mi jár a fejükben.

Nem egy kapkodó mű, nekem kicsit vontatott volt az egész történet. A karaktereken van a fő hangsúly, nem a cselekményen, mint már említettem az ő legbensőbb gondolataikat mutatja be. 

A címkék alapján azért nem egészen erre számítottam. Zavart, hogy nem voltak konkrétan leírva a dolgok, hogy pontosan mik is történtek Pimm-el. Azt írja a személyes naplójában, hogy le sem írja mit tett vele... De ne már! Akkor minek rá ennyi címke? Miért van oda írva a fülszövegre, hogy csak erős idegzetűeknek? Nem értem... Minek vezet naplót a lány, ha még akkor sem tud megnyílni amikor ír, így nem tud nekünk sem olvasóknak megnyílni teljesen, olyan, mintha ki akarna zárni minket az eseményekből és ez nagyon nem jó dolog. 

Most pedig beszéljünk kicsit a szereplőkről.

Pimlico: csodálatos a kitartása, nagyon bátor és soha nem adja fel. A testét és a lelkét is megtörik, bántalmazzák, megalázzák, mégis van benne annyi akarat, hogy ellenáll. Neki már csak a hangja maradt, ami ténylegesen az övé és azt semmi áron nem adja, kerül, amibe kerül.

Alrik: konkrétan egy elmebeteg őrült, egy igazi rohadék. Nagyon rémisztő belegondolni, hogy ilyen emberek a valóságban is vannak, sajnos többen, mint kellene és ez nagyon ijesztő érzés. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy ő miért lett ilyen ember, nem derül ki.

Elder: hát igen... Sötét, titokzatos férfi és biztos, hogy nem ő a herceg a fehér lovon ennyi kiderül számomra is. De még nem nagyon tudom őt hova tenni, mert eléggé kiismerhetetlen. Nagyonveszélyes, de ugyanakkor bizonyos szinten meg gondoskodó. Nem tudom, el kell majd olvasnom a többi kötetet, hogy teljes képet kapjak róla.

Pimlico és Elder hát úgymond kapcsolata/vonzódása, nagyon lassan bontakozik ki, de mégis különleges, hisz szavak nélkül is megpróbálják megérteni, megfejteni a másikat. Mindenesetre érdekes a kapcsolatuk, kíváncsi vagyok, hogy fog folytatódni, ha megjelenik egyáltalán magyarul.

"Azt… azt hittem, hogy képes leszek rá. Azt hittem, hogy képes leszek leírni neked, hogy mit művelt velem. De nem vagyok."

Összességében:

Ez nem egy tündérmese, ez egy felkavaró és sötét könyv, ami valóságos dolgokkal foglalkozik. A cselekmény tényleg elég beteges, viszont nincs annyira részletesen kifejtve. Nyomasztó az egész történet, mert ha belegondolunk hány ilyen gonosz ember van a világban, hány nőnek kell szenvednie ilyen dolgok miatt? És ez az, ami nagyon megrázó lelkileg. A történet maga pörgős, olvastattja magát, a függővég miatt pedig kíváncsi vagyok a folytatásra is. 

Könyvinfó:

Írta: Pepper Winters
Eredeti cím: Pennies
Kiadó: Könyvmolyképző 
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 360. oldal
Sorozat: Dollár 1. része
Besorolás: erotikus

Értékelésem: