Fülszöveg:

Erősebb ​a szerelem a bosszúnál?

EGY ÁRULÁS…

Minden, amiben Poppy valaha hitt, hazugság, beleértve a férfit is, akibe beleszeretett. És nem igazán tudja, ki is ő valójában a Szűz fátyla nélkül. Azt viszont tudja, hogy semmi nem jelent rá akkora veszélyt, mint ő. A Sötét Szerzet. Atlantia királyfija. Aki azt akarja, hogy Poppy küzdjön ellene, és ez egy olyan parancs, aminek ezer örömmel engedelmeskedik. Lehet, hogy elrabolta, de sosem lesz az övé.

EGY DÖNTÉS…

Casteel Da’Neer hazugságai ugyanolyan megnyerőek, mint az érintése. Az igazságai pedig olyan érzékiek, mint a harapása. De Poppy csak rajta keresztül kaphatja meg, amit akar – hogy megtalálja a bátyját, Iant. Az, hogy együttműködik Casteellel, ahelyett, hogy ellene dolgozna, kockázatot rejt magában. A királyfi mégis minden lélegzetvételével kísérti őt, és azt kínálja fel, amire a lány mindig is vágyott. És Poppy túlságosan vakmerő, túlságosan kiéhezett ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek.

EGY TITOK…

Azonban a nyugtalanság egyre fokozódik Atlantiában, miközben a királyfi hazatérését várják. Egyre többet suttognak háborúról, és Poppy az események kellős közepébe csöppent. Sötét titkok törnek felszínre, amelyek beszivárogtak a két királyság véráztatta bűneibe, és mindkét királyság bármit megtenne azért, hogy rejtve maradjon az igazság. De amikor megrázkódik a föld, és az ég vérezni kezd, lehet, hogy már túl késő.

Vesd bele magad!

Véleményem:

Az első rész után nagyon kíváncsian és izgatottan kezdtem neki az olvasásnak. A történet pontosan ott folytatódott ahol az első abbamaradt. Casteel elsődleges célja, hogy feleségül vegye Poppy-t, mivel így szeretné biztonságba tudni, szerinte ha összeházasodnak, akkor majd a népe is el fogja fogadni a lányt és tisztelni fogják. Sajnos ez nem ilyen egyszerű, a nép nem bízik Poppy-ban, csak a Szüzet látják, aki a Felemelkedettek közt nevelkedett és a lány képessége is csak ront a helyzeten. Vannak akik félnek tőle, de a legtöbben ellenségesek vele szemben. Casteel azonban nem tűri az efféle megnyilvánulásokat és ennek hangot is ad, mikor kapásból az első fejezetben rátámad egy vérfarkasra, aki nem helyesli a döntését a házassággal kapcsolatban. Sajnos a nép még mindig bizalmatlan a lánnyal szemben, de legalább nem mernek az életére törni. Poppy nem bízik Casteel-ben és az iránta érzet érzéseit próbálja elnyomni, még mindig fáj neki a fiú árulása és nem tud megbocsátani neki. Ez az érzelmi herce-hurca végigkíséri a könyvet, ami már a közepe felé kicsit sok volt nekem. Hiába tud Poppy olyan jól olvasni mások érzéseiben a sajátjait képtelen megfejteni. Tagadja a nyilvánvalót és ezzel csak a saját dolgát nehezíti meg, hiszen vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem tud ellenállni Casteel-nek. Casteel sem jobb, ő sem beszél nyíltan, a lány előtt, ráadásul egy csomó mindent eltitkol előle, ami engem felettébb idegesítet és nem is értem Poppy-t, hogy ezek felett, hogy tudott olyan hamar szemet hunyni.

Jobban megismerhetjük Casteel gyerekkorát és Malik is kicsit előtérbe kerül. Megértünk sok mindent, ami az első kötetben nem lett elmagyarázva, de persze még így is rengeteg kérdés marad nyitva. Poppy-ról már az első részben kiderült, hogy nagyon bátor, erős karakter, nyilvánvalóan megtudja védeni magát. Most is így van de a sok érzelmi hullámvasút néha elbizonytalanítja őt és visszabújik a biztonságot jelentő csigaházába. Ahogy haladunk a könyvben úgy talál rá Poppy is önmagára és már nem szégyenli, hogy ki is ő.

Természetesen a Felemelkedettek sem tétlenkednek, nem hagyják, hogy a Kiválasztottjuk csak úgy eltűnjön, így megkeresik Poppy-t és haza akarják vinni. Persze ez sok harchoz és egyéb bonyodalmakhoz vezet. A csata jelenetek leírása nagyon jól sikerült, úgy éreztem, mintha én is ott állnék. A vérfarkasok is előtérbe kerülnek, jobban megismerhetjük őket. A kedvenceim Kieran, Jasper és Delano volt. De térjünk is vissza Kieran-ra egy kicsit. Hát ő a kedvencem az tuti. Örülök, hogy több szerepet kapott, mint az előző kötetben. Nagyon szerettem a beszólásait, sokszor megnevettetett. Tetszik a Poppy és közte kialakuló barátság is, ami tényleg az alapjairól indul. Mégis, ahogy ugratják egymást és sokat beszélgetnek, általában Poppy Kieran-tól kérdez Atlantiáról, a múltról és az istenekről. Ahogy haladunk a történetben ők is úgy kerülnek közelebb egymáshoz. Kieran és Casteel kötődése is nagyon erőteljes volt, sokszor elég volt egy pillantás vagy félszavak és máris megértették egymást.
Előkerül a vérfarkasok vezetője is Alastir, aki iránt még mindig bizalmatlan vagyok, ugyan nincs rá okom mégis úgy érzem, hogy valami nem stimmel vele.

A világfelépítés is nagyon jól sikerült, új helyszínek is előtérbe kerülnek, és jobban megismerhetjük Atlantiát. A cselekmény sem unalmas, mindig történik valami, így gyorsan olvastatja magát a könyv. Tetszett az alvó istenekre épített történelem, bár egy kicsit azért többet is olvastam volna még róla. Nagyon kíváncsi vagyok mi is történt pontosan Poppy szüleivel, meg azon az éjszakán, amikor rájuk támadtak. Nagyon vártam, hogy bármit is megtudjak de csak homályos utalásokat kaptam. A vége meg... te jó ég durva lett nagyon, de az utolsó mondatokat nem nagyon értettem. Most várhatok a következő részre ki tudja mennyit.

"– Színlelhetjük, hogy nem volt tegnap. És nem lesz holnap. Csak mi ketten vagyunk, ebben a pillanatban […]"

Összességében:

Örülök, hogy az első rész után ilyen hamar tudtam olvasni ezt a kötetet és remélem nem kell olyan nagyon sokat várni a harmadik részre sem. 

"– Szükségem van rá, hogy érezzem az ajkadat az ajkamon. – A kezét megtámasztotta a hintó falán, sarokba szorítva engem. – Éreznem kell a leheletedet a tüdőmben. Éreznem kell magamban az életedet. Egyszerűen szükségem van rád. Mint valami függőség."

Könyvinfó:

Értékelésem: