Könyvmolyka

Fülszöveg:

Egy sorsfordító találkozás története.

Az érzéki egyhetes kaland után, amit a bárban megismert zenésszel átélt, Thea Cunning nem hitte, hogy valaha újra látja Levi Blacket.

Majd elérkezett a hétfő reggel, és ráébredt, hogy a korábbi szeretője nemcsak a professzora, hanem Massachusetts állam egyik legmenőbb büntetőügyvédje is.

Mivel a kurzuson mindenki abba a tizenkét diákból álló csoportba akar bekerülni, akiket Black professzor a szárnyai alá vesz, a feszültség egyre csak fokozódik. Thea az óra leadását fontolgatja, tekintettel az együtt töltött szenvedélyes hétre és a tagadhatatlan vonzalmukra. Végül is vannak más (kevésbé dühítően szexi) jogászprofesszorok is az egyetemen.

Ám hogy elérje célját és kiszabadítsa az apját a börtönből, Thea tudja, hogy a legjobbtól kell tanulnia – és az nem más, mint Levi Black.

De lehetséges a legjobbtól tanulni anélkül, hogy a legjobb ágyában kötnénk ki?

"– Nem vagy fekete szivárvány. Látom minden színedet. A múltban talán az voltál, de jelenleg semmiképp sem vagy."

Véleményem:

Molyos értékelések alapján, elég magas százalékon áll a könyv, így azt gondoltam ezzel nem nyúlhatok mellé. Hát...nekem ez most nem.

Pedig elég nagy reményeket fűztem hozzá, mert szeretem a titkos tanár-diák kapcsolatokról szóló könyveket. Kár, hogy ebből a történetből ez szinte teljes mértékben hiányzik, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem kapott eléggé nagy hangsúlyt, mint vártam volna. Zavar, mert azt gondoltam erre épül majd a sztori.

Maga a könyv tele volt klisékkel, itt szinte minden volt, amit csak el tudunk képzelni:

- titkos viszony

- színes bőrű szereplő

- tragikus múlt

- szerelem első látásra

- gazdag, túl jóképű és túl tökéletes pasi, zenél és jól is főz és az ágyban egy félisten (természetesen)

- határozott megjelenésű, de érzelmileg bizonytalan lány

- stb.

A cselekmény túl egyszerű és nekem túlontúl nyálas is volt. Thea és Levi egy bárban ismerik meg egymást, persze rögtön megtörténik az a bizonyos és eldöntik , hogy egy hetet együtt töltenek, majd a hét végén elválnak útjaik. Azt gondolnám, hogy ez az időszak arról szól, hogy megismerjék egymást azért valamilyen szinten, de 90 % -ban csak a szexről szól. Mindezek után mikor Thea bemegy a jogi előadásra, rádöbben, hogy a professzora nem más, mint Levi, akivel az elmúlt hetet töltötte. Itt egy kicsit kerülgetik egymást, eközben pedig visszaemlékezéseket olvashatunk a múltból, a közös hetükről. Ez engem nagyon zavart, mivel a múlt az konkrétan egy héttel a jelen előtt történt. Ráadásul nem ad hozzá a cselekményhez semmit, mivel, mint már említettem csak szexeltek egész végig. 

Levi egyébként az állam leghíresebb és legsikeresebb (mi más persze) védőügyvédje. Kicsit nehezen hiszem el, hogy nem is tudta Thea ki is Levi pontosan, hisz ő is ügyvédnek készül csak ismeri a legfontosabb személyeket a szakmában, ráadásul nem is tudta ki lesz a tanára? Ez is furcsa volt számomra. 
Az meg, hogy Thea apját ki miatt is ítélték el, nagyon nem tetszett. Ne már!!! Most komolyan? Azért jobbat is ki lehetett volna találni. 

Az utolsó 100 oldal meg szinte tönkretette az eddig se túl izgalmas könyvet. Miért is kellettek bele ezek a dolgok? A könyv végéről meg ne is beszéljünk. Ennél rosszabb és nyálasabb véget el sem tudtam volna képzelni...

"Felnéztem az égre, próbáltam visszagyűrni a könnyeket, de attól, amit láttam, nevetnem kellett. – Nézz fel, apu! Nézd a szivárványt!"

Összességében:

Kíváncsi voltam a könyvre nagyon, csak jókat olvastam róla, így gondoltam nekem is tetszeni fog. Hát nem egészen...
Nehezen kötött le a cselekmény és túl klisés is volt számomra. A múlt cselekményeit teljesen feleslegesnek tartom, mivel semmit nem ad hozzá a történethez, csak arról szóltak hogyan és hányféleképpen tudják csinálni a dolgokat... Tudom, tudom, hogy rajta van az erotikus címke, de ez már kicsit sok volt.
A tanár-diák viszony meg nem volt kidolgozva rendesen, többet vártam volna, de sokkal. Nagyon el lett bagatelizálva, semmi probléma nem akadt ebből a könyvben és sajnos sokszor úgy éreztem, hogy bedob valamit az írónő és nem kezd vele semmit, ilyen például Thea múltjában elszenvedett dolgok. Az ügyvédes és a nyomozós szál jó ötletnek tűnt, de nem kapott eléggé nagy hangsúlyt, így számomra csak gagyinak tűnt.
Thea benyögései "Argh..., Urgh..." és társaiktól éreztem, hogy egyenként halnak el az agysejtjeim. Ezek helyett, máshogy is le lehetett volna írni, zavaró volt számomra.

Egynek el ment nem volt olyan rossz, nem egy magasröptű olvasmány és mély nyomot sem hagyott bennem, de aki szereti a romantikus könyveket, annak hátha tetszeni fog.

"Bizonyos fokig mindenki sebzett, mindannyian küzdünk valamivel. A különbség az, hogyan kezeljük őket."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.

Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.

Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.

Add át magad a reménynek!

"Apámnak, aki mindent megtett, hogy ne mutassa a legrosszabb oldalát. És anyámnak, aki mindent megtett, hogy ne lássuk apánk legrosszabb oldalát.”

Véleményem:

Rengeteg embernél láttam már ezt a könyvet és csupa jót hallottam róla. Így gondoltam már éppen itt az ideje nekem is elolvasnom. Nagy elvárásokkal kezdtem neki és sajnos mire befejeztem úgy éreztem, nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Iszonyúan fontos témákat boncolgat az írónő, amikről kell is beszélni, mégis a könyv nekem nem tudta ezt teljesen átadni, hiányzott belőle valami. Mintha az írónő maga sem tudná pontosan, hogyan is ábrázolja ezt az egész szituációt. Megteremtette Ryle-t, a bántalmazó férfit, aki minden csak nem az. Szerintem valamilyen szinten szerethetővé akarta tenni, mintha félt volna attól, hogy gonoszabbá tegye. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt gond azzal, ahogyan Ryle viselkedett, mert nem védeni akarom. A tettei egyáltalán nem voltak helyesek. Mégis úgy gondolom, hogy ő egy sérült férfi, dühkezelési problémákkal. Ezen nem igazán segített az sem, hogy Lily nem volt vele teljesen őszinte, mert valljuk be ezekből adódtak a problémák. Ryle segítséget akart kérni, változni akart, ezért Lily-nek nem így kellett volna reagálni, együtt megoldható lett volna ez a probléma.

Az a baj, hogy a valóságot kellett volna ábrázolnia az írónőnek, de ehelyett csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott állvalóság lett.

Egész jó volt olvasni a naplóbejegyzéseket Lily múltjából, így megismerhettük Atlas-t és a helyzetét is. Lily fiatal kora ellenére érett gondolkodású és segítőkész volt, nem úgy, mint felnőtt létére. Hozzám a fiatalkori Lily közelebb állt, mint a felnőtt.

Ami számomra nagyon személyessé és egyedivé tette a könyvet az a szerző utószava, ahol a saját tapasztalatait és érzéseit írja le a témával kapcsolatban.

Összességében:

Az írónő nagyon jól érzékelteti, hogy mit is él át érzelmileg egy bántalmazott személy. Nagyon sokan azt gondoljuk „Miért nem hagyja el? Miért nem tesz valamit?” Ezeket a kérdéseket teszük fel kívülállóként és nem értjük meg azt a személyt aki ebben az élethelyzetben van. Pedig sokkal összetettebb ez az egész, mint mi azt gondoljuk és ezeket az érzéseket nagyon jól leírja és átadja a történet.

A hibái ellenére nem volt rossz könyv és ha már egy ember is megteszi a következő lépést és kilép egy bántalmazó kapcsolatból, akkor már megérte megírni ezt a történetet.

"Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások. […] Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Fülszöveg:

Parázs ​vagy?

* Fokozott állóképesség

* Étvágytalanság

* Dühkitörések

* Csillapíthatatlan szomjúság

* Szépség és erő

* Férfi

Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek!

Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az.

Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek.

Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől.

Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban.

Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.

"Ha eljött a vég, én nem gyáván óvakodom elé, hanem felszegett fejjel, és önbizalomtól csillogó, parázs-tekintettel csinálom végig."

Véleményem:

Az értékelések nagyon félrevezettek. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam…

A történet alapötlete nagyon jó, de sajnos nincsen kifejtve, nagyon hiányos az egész. Számomra még az sem derült ki, hogy most a jelenben vagy a jövőben játszódik.

A könyv főhősnője Charlie, aki egy olyan világban él, ahol az emberek, a vámpírok és a hibridek, akik félig emberek és félig vámpírok, más néven parazsak (miért is???) egymás mellett élnek. Parázs elvileg csak férfi lehet, valamilyen genetikai ok miatt. A vámpírok és a parazsak egy Kaptár nevezetű helyen élnek, kizárva az embereket. Igaz az itt lévő hierarchia sincs rendesen kifejtve, meg azt sem értem, hogy nem támadnak meg embereket és szívják ki a vérüket, végül is vámpírok nem? Na, mindegy is. Charlie utálja a vámpírokat és a parazsakat egyaránt, de egyszer csak ő is produkálni kezdi a tüneteket és kiderül, hogy ő is parázs, méghozzá az egyetlen női parázs. Ő maga ez miatt egyszerűen csak egyszarvúnak hívja magát, később többen is így szólítják. Most hagyok időt ezt feldolgozni… Tudom, tudom, én sem értem.

Aztán megjelenik itt is egy ijesztő, traumatikus múlttal rendelkező, szexi, pasi Ryder személyében, aki természetesen megmenti a Charlie-t és felkészíti a selejtezőre. Mivel csak azok a parazsak maradhatnak életben, akik túlélik a selejtezőt. Annyiszor, de annyiszor elmondta Charlie, hogy milyen dögös Ryder, hogy a végén már a falat kapartam. Ráadásul nem egyedül van, van öt társa is akik mily meglepő nagyon dögösek. Amúgy az összes parázs dögös, de ők a legdögösebbek. Na itt már annyira kivoltam, hogy mondom ezt a könyvet már csak a selejtező mentheti meg, de azt még lezavarták pár oldalban, hogy utána Charlie megint nyivákolhasson a szexhiánya miatt. Pfff… kiégtem ezen a ponton, de mondom most már elolvasom ezt a könyvet, ha a fene fenét eszik is.

A másik fölösleges dolog az a fekete, meleg pasi Jared, aki a legjobb barátja lesz Charlie-nak a Kaptárban. Mondjuk három értelmes mondatot nem váltanak, így nem is értem mire ez a nagy barátság, amiért még az életedet is feladnád, de mindegy.

Charlie szerintem a legidegesítőbb női karakter akivel eddig dolgom volt. Érettségi szint nulla sajnos, nem elég, hogy káromkodik össze-vissza, és olyan szavakat használ, amiket szerintem egy 21 éves tuti ki nem ejt a száján, de állandóan nyafog a szexhiánya miatt, ráadásul tök fölöslegesen keménykedik.

Charlie és Ryder kapcsolata, ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni is semmilyen, csak a szexuális vágyakozásról szól, merthogy tutira nem ismerik egymást az biztos. Egyetlen mély beszélgetés nem volt köztük.

Na a szóhasználattól robbant az agyam rendesen. Ki beszél így?

– vámpír helyett vámp

– mikrofon helyett miki

– öribari

– buli helyett bulika

– kiba dolog

– Akarsz csörögni?

– Na mi a stájsz? Ezt amúgy Charlie mondja…

"– A semmiből érkeztél, és teljesen lefegyvereztél. Ismét megtanítottál érezni. És most nem tudom, mi a francot kezdjek ezzel. Nem tudom, mire vagyok kész…"

Összességében:

Nem volt annyira rossz, de jó sem. Érdekes világot építettek fel az írónők, de itt véget is ér a dolog. Hiányzott belőle a mélység, ami megfogja az olvasót és berántja ebbe a világba. A szereplők semmilyenek voltak, nem igazán lehetett megkedvelni őket, mivel nem lettek rendesen kidolgozva. Maga a történet jó lenne, de a kivitelezés hagy némi kivetnivalót maga után. A nyelvezet meg botrányos, szörnyű.

"Talán a parázzsá válás nem is akkora átok, mint aminek tartottam. Talán sokkal több volt annál."

Könyvinfó:

Írta: Jaymin Eve - Leia Stone
Eredeti cím: Ash
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2015.
Oldalszám: 276. oldal
Sorozat: Kaptár - trilógia 1. része
Besorolás: fantasy, ifjúsági, romantikus

Értékelésem:

Fülszöveg:

Légy ​óvatos a sötét rengetegben…

Főleg a Fir Haven városát körülölelő erdőkben. Egyesek szerint varázslat rejlik bennük. Sőt, kísértetek is.

Nora Walkert néhányan boszorkánynak tartják, és csak ő ismeri az igazságot az itteni fákról. A Walker lányokat mindig is különleges kapcsolat fűzte az erdőhöz, és ez vezeti el a lányt Oliver Huntsmanhez, ahhoz a fiúhoz, aki hetekkel ezelőtt eltűnt a Kezelhetetlen Fiúk Táborából. Ráadásul az elmúlt évek legszörnyűbb hóviharában. A fiúnak már meg kellett volna halnia, mégis életben van, de semmire sem emlékszik abból, ami az eltűnése estéjén történt.

Nora nyugtalannak érzi az erdőt Oliver jelenlétében. Nemsokára rájön, kénytelen felfedni az igazságot a fiúról, akivel immár őszintén törődik. Hogyan maradt eddig életben az erdőben, és egyáltalán, hogyan került oda? Nora még nem sejti, hogy a fiúnak is megvannak a maga titkai – amiket kész mindenáron megtartani, mert úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki azon a végzetes estén eltűnt.

A tündérmesék óta tudjuk, hogy félnünk kell a sötét erdőt és azt, ami benne lapul.

A Télerdőből kiderül, miért.

Hagyd, hogy elbűvöljön!

Véleményem:

Első könyvem volt az írónőtől, de biztos nem az utolsó. Teljesen magával ragadott úgy érzem, nagyon jókor került a kezembe. Nekem tetszett maga a misztikum és melankólia, a borongós hangulat, ami körbeöleli az egész történetet.

A könyv hangulata és az érzések vittek magukkal, még akkor is ha éppen a cselekmény kicsit lelassult, így szerintem gyorsan olvasható.

A cselekmény fordulatos és én nem jöttem rá, hogy mi is történt pontosan, csak a végén, pedig visszagondolva azért elég sok rejtett utalás van.

De ami a legjobban megfogott az a rejtélyes, borzongató, sötét erdő, ami tele van sejtelmes, titokzatos dolgokkal. Egyszerűen imádtam. Mindenképpen elolvasom a Sötét mélységet is az írónőtől.

"Érintése akár a holdfény a bőröm alatt. Dobogó szívek, emelkedő és süllyedő mellkasok. Ismerős, miközben nem kéne annak lennie. Nem az enyém, nem tarthatom meg, pedig én találtam rá, én hoztam vissza."

Összességében:

A könyv fő erőssége számomra a hangulata volt, ez a misztikus és borzongató atmoszféra ami átitatja a lapokat és nagyon mélyen hat az érzelmekre. A leírások egyszerűen csodálatosak, szinte magam előtt láttam az erdőt, éreztem a csontig hatoló hideget. Ez egy olyan történet, ami megmutatja az erdő erejét, egy boszorkány kitartását és azt, hogy a legsötétebb helyen is rálelhetünk a fényre. Az egyik legjobb könyv, amit az idén olvastam. Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a fantasyt, dark fantasyt, és a mágiáról, boszorkányokról szóló történeteket.

"Érzem, hogy vihar közeleg. Nem a hegyek felől, hanem valahonnan máshonnan. Meggondolatlan fiúk szívében megült düh és gyűlölet vihara."

Könyvinfó:

Írta: Shea Ernshaw
Eredeti cím: Winterwood
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2019.
Oldalszám: 344. oldal
Sorozat: -
Besorolás: fantasy, romantikus, ifjúsági

Értékelésem:

Fülszöveg:

A ​szerelem kísérthet, de meg is gyógyíthat.

Leeds azóta tudja, hogy Laylával fogja leélni az életét, hogy először találkoztak. De aztán jött a támadás.

Layla heteket töltött a kórházban, harcolni kellett az életéért, és bár testileg rendbe jött, az érzelmi és mentális sebek annyira megváltoztatták, hogy Leeds szinte fel sem ismeri benne a nőt, akibe beleszeretett.

A férfi helyre akarja hozni a kapcsolatukat, ezért elviszi Laylát a kis szállóba, ahol először találkoztak. Itt azonban a nő viselkedése különös, bizarr módon megváltozik. És ez csak egy a számos megmagyarázhatatlan esemény közül…

Leeds egyre távolabb sodródik Laylától, és Willow mellett talál vigaszra, aki szintén a szálló lakója, és akivel könnyen egymásra találnak. Leeds érdeklődése Willow iránt egyre nő, és azzal, hogy segíteni akar neki válaszokat találni, egyre kevésbé tartja szem előtt Layla jóllétét.

Leeds hamarosan rájön, hogy választania kell, mert mindkettőjüknek nem tud segíteni. De ha rosszul választ, az mindhármukra nézve végzetes következményekkel járhat…

Fedezd fel CoHo újabb lebilincselő és elgondolkodtató világát!

"Nem lehetek én a tapasz a sebeire. Nekem abban kell segítenem, hogy a sebek begyógyuljanak."

Véleményem:

Mikor megláttam a Könyvmolyképzőnél ezt a könyvet tudtam, hogy ezt el kell olvasnom, így rögtön meg is rendeltem. Úgy kezdtem el olvasni, hogy semmit sem tudtam róla, egyáltalán nem néztem utána az értékeléseknek és a véleményeknek. Talán ez is volt a baj, mert tetszett, jó volt, de előtte olvastam a Verity-t és valahogy olyasmit vártam, de ez nem ütötte meg azt a mércét. 

A Layla egy paranormális romantikus könyv. Ezelőtt még nemigen olvastam még csak hasonlót sem, úgyhogy kíváncsian vártam milyen is lesz.
Maga a téma nagyon érdekes, amit az írónő feszeget és így belegondolva nem vagyok benne biztos, hogy én mit tennék egy ilyen helyzetben. Mindig is úgy gondoltam, hogy lehetséges, hogy léteznek "szellemek" vagy valami ilyesmi, de hála égnek nincs tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Így csak a sok könyv és film alapján tudok véleményt írni, de valljuk be itt kicsit mindenki fura vagy kattant, mert nem tudok Leeds minden döntésével egyetérteni és azt sem tudom kijelenteni, hogy teljesen százas-e. Az első kb. 100 oldal nagyon nyálas, nekem kicsit sok is volt, de szerencsére ezután kezdtek érdekessé válni a dolgok. 

A történetet Leeds szemszögéből olvashatjuk, az ő gondolatait és érzelmi vívódását követjük nyomon. Talán ezért sem tudtam őt annyira megkedvelni, mert ennyire beleláttam a gondolataiba, érzéseibe. A könyv felénél legszívesebben jól behúztam volna neki egyet, de szerencsére ettől megmentette az írónő. A sztorit Leeds meséli el, mint egy vallomást, egy nyomozónak, attól a pillanattól kezdve, hogy megismerte Layla-t, egészen a jelenig, ahol kénytelen volt segítséget kérni. Innentől kezdve a jeleben folytatódik a történet és válnak a dolgok még a mostaninál is bonyolultabbá. 

Ami engem nagyon zavart, az a nyomozó, aki eljött, meghallgatta az egész történetet aztán elmondta, hogy mi is történt pontosan, majd mint aki jól végezte dolgát elment. Én meg vártam, hogy majd megpróbál segíteni valahogy, de nem. Ebből a szempontból, kb. fölösleges is volt az ő jelenléte.
Nekem a csavarok sem voltak akkora meglepetések, mert azért voltak elhintve jelek, amikből lehetett sejteni a dolgokat, talán a legvégén a nagy csavar volt az, ami meglepett.

Ezektől függetlenül a történet maga nagyon beszippantott és tudott újdonságot adni, teljesen összezavart és felkavart. Számomra hoztam az írónő azt a színvonalat, amit megszoktam tőle, így ez a könyv is egy élmény volt, ami kibillentett a komfortzónámból.

"Jobb önzetlen valakinek lenni, mint önző senkinek."

Összességében:

Nem lesz kedvenc, de élveztem olvasni, főleg így októberben. A Verity-t nem üti ki az első helyről, így azt nem múlta felül, de mindenképpen megéri elolvasni. Ha szeretnél egy cseppet sem szokványos szerelmi történetet olvasni vagy ha szereted az írónő könyveit, akkor ne hagyd ki, olvasd el bátran. 

"A szerelembe esés olyan könnyű, mintha lágy szellő fújna át a csontjaimon. A szerelem vége rohadt nehéz, mintha a tüdőm vasból lenne kifaragva."

Könyvinfó:

Írta: Colleen Hoover
Eredeti cím: Layla
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti megjelenés: 2020.
Oldalszám: 360. oldal
Sorozat: - 
Besorolás: romantikus, pszicho-thriller

Értékelésem:

Fülszöveg:

Erősebb ​a szerelem a bosszúnál?

EGY ÁRULÁS…

Minden, amiben Poppy valaha hitt, hazugság, beleértve a férfit is, akibe beleszeretett. És nem igazán tudja, ki is ő valójában a Szűz fátyla nélkül. Azt viszont tudja, hogy semmi nem jelent rá akkora veszélyt, mint ő. A Sötét Szerzet. Atlantia királyfija. Aki azt akarja, hogy Poppy küzdjön ellene, és ez egy olyan parancs, aminek ezer örömmel engedelmeskedik. Lehet, hogy elrabolta, de sosem lesz az övé.

EGY DÖNTÉS…

Casteel Da’Neer hazugságai ugyanolyan megnyerőek, mint az érintése. Az igazságai pedig olyan érzékiek, mint a harapása. De Poppy csak rajta keresztül kaphatja meg, amit akar – hogy megtalálja a bátyját, Iant. Az, hogy együttműködik Casteellel, ahelyett, hogy ellene dolgozna, kockázatot rejt magában. A királyfi mégis minden lélegzetvételével kísérti őt, és azt kínálja fel, amire a lány mindig is vágyott. És Poppy túlságosan vakmerő, túlságosan kiéhezett ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek.

EGY TITOK…

Azonban a nyugtalanság egyre fokozódik Atlantiában, miközben a királyfi hazatérését várják. Egyre többet suttognak háborúról, és Poppy az események kellős közepébe csöppent. Sötét titkok törnek felszínre, amelyek beszivárogtak a két királyság véráztatta bűneibe, és mindkét királyság bármit megtenne azért, hogy rejtve maradjon az igazság. De amikor megrázkódik a föld, és az ég vérezni kezd, lehet, hogy már túl késő.

Vesd bele magad!

Véleményem:

Az első rész után nagyon kíváncsian és izgatottan kezdtem neki az olvasásnak. A történet pontosan ott folytatódott ahol az első abbamaradt. Casteel elsődleges célja, hogy feleségül vegye Poppy-t, mivel így szeretné biztonságba tudni, szerinte ha összeházasodnak, akkor majd a népe is el fogja fogadni a lányt és tisztelni fogják. Sajnos ez nem ilyen egyszerű, a nép nem bízik Poppy-ban, csak a Szüzet látják, aki a Felemelkedettek közt nevelkedett és a lány képessége is csak ront a helyzeten. Vannak akik félnek tőle, de a legtöbben ellenségesek vele szemben. Casteel azonban nem tűri az efféle megnyilvánulásokat és ennek hangot is ad, mikor kapásból az első fejezetben rátámad egy vérfarkasra, aki nem helyesli a döntését a házassággal kapcsolatban. Sajnos a nép még mindig bizalmatlan a lánnyal szemben, de legalább nem mernek az életére törni. Poppy nem bízik Casteel-ben és az iránta érzet érzéseit próbálja elnyomni, még mindig fáj neki a fiú árulása és nem tud megbocsátani neki. Ez az érzelmi herce-hurca végigkíséri a könyvet, ami már a közepe felé kicsit sok volt nekem. Hiába tud Poppy olyan jól olvasni mások érzéseiben a sajátjait képtelen megfejteni. Tagadja a nyilvánvalót és ezzel csak a saját dolgát nehezíti meg, hiszen vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem tud ellenállni Casteel-nek. Casteel sem jobb, ő sem beszél nyíltan, a lány előtt, ráadásul egy csomó mindent eltitkol előle, ami engem felettébb idegesítet és nem is értem Poppy-t, hogy ezek felett, hogy tudott olyan hamar szemet hunyni.

Jobban megismerhetjük Casteel gyerekkorát és Malik is kicsit előtérbe kerül. Megértünk sok mindent, ami az első kötetben nem lett elmagyarázva, de persze még így is rengeteg kérdés marad nyitva. Poppy-ról már az első részben kiderült, hogy nagyon bátor, erős karakter, nyilvánvalóan megtudja védeni magát. Most is így van de a sok érzelmi hullámvasút néha elbizonytalanítja őt és visszabújik a biztonságot jelentő csigaházába. Ahogy haladunk a könyvben úgy talál rá Poppy is önmagára és már nem szégyenli, hogy ki is ő.

Természetesen a Felemelkedettek sem tétlenkednek, nem hagyják, hogy a Kiválasztottjuk csak úgy eltűnjön, így megkeresik Poppy-t és haza akarják vinni. Persze ez sok harchoz és egyéb bonyodalmakhoz vezet. A csata jelenetek leírása nagyon jól sikerült, úgy éreztem, mintha én is ott állnék. A vérfarkasok is előtérbe kerülnek, jobban megismerhetjük őket. A kedvenceim Kieran, Jasper és Delano volt. De térjünk is vissza Kieran-ra egy kicsit. Hát ő a kedvencem az tuti. Örülök, hogy több szerepet kapott, mint az előző kötetben. Nagyon szerettem a beszólásait, sokszor megnevettetett. Tetszik a Poppy és közte kialakuló barátság is, ami tényleg az alapjairól indul. Mégis, ahogy ugratják egymást és sokat beszélgetnek, általában Poppy Kieran-tól kérdez Atlantiáról, a múltról és az istenekről. Ahogy haladunk a történetben ők is úgy kerülnek közelebb egymáshoz. Kieran és Casteel kötődése is nagyon erőteljes volt, sokszor elég volt egy pillantás vagy félszavak és máris megértették egymást.
Előkerül a vérfarkasok vezetője is Alastir, aki iránt még mindig bizalmatlan vagyok, ugyan nincs rá okom mégis úgy érzem, hogy valami nem stimmel vele.

A világfelépítés is nagyon jól sikerült, új helyszínek is előtérbe kerülnek, és jobban megismerhetjük Atlantiát. A cselekmény sem unalmas, mindig történik valami, így gyorsan olvastatja magát a könyv. Tetszett az alvó istenekre épített történelem, bár egy kicsit azért többet is olvastam volna még róla. Nagyon kíváncsi vagyok mi is történt pontosan Poppy szüleivel, meg azon az éjszakán, amikor rájuk támadtak. Nagyon vártam, hogy bármit is megtudjak de csak homályos utalásokat kaptam. A vége meg... te jó ég durva lett nagyon, de az utolsó mondatokat nem nagyon értettem. Most várhatok a következő részre ki tudja mennyit.

"– Színlelhetjük, hogy nem volt tegnap. És nem lesz holnap. Csak mi ketten vagyunk, ebben a pillanatban […]"

Összességében:

Örülök, hogy az első rész után ilyen hamar tudtam olvasni ezt a kötetet és remélem nem kell olyan nagyon sokat várni a harmadik részre sem. 

"– Szükségem van rá, hogy érezzem az ajkadat az ajkamon. – A kezét megtámasztotta a hintó falán, sarokba szorítva engem. – Éreznem kell a leheletedet a tüdőmben. Éreznem kell magamban az életedet. Egyszerűen szükségem van rád. Mint valami függőség."

Könyvinfó:

Értékelésem:

Fülszöveg:

Mióta két éve elraboltak és eladtak, zúzódások borítják a testemet. Némaságba burkolózva szenvedek, de nem vagyok hajlandó megtörni.

Nem és nem.

Egészen addig, míg meg nem ismerem Őt. Elder Prestet, az egyetlen embert, aki amikor rám nézett, tényleg engem látott. Az egyetlen embert, aki még a gazdámnál is kegyetlenebb. Olyan okokból akar engem, melyeket nem érthetek. Kibérel egy éjszakára, majd otthagy. Aztán visszatér. És onnantól fogva még bonyolultabbá válik az életem.

Egy elrabolt és eladott lány sokkoló és kegyetlen története.

Csak erős idegzetűeknek!

Véleményem:

Az ilyen könyvek mindig vegyes érzéseket keltenek bennem, mert vagy nagyon rosszak vagy nagyon jók. Amúgy sem igazán lehet egy ilyen témájú könyvre azt mondani, hogy tetszett, mert ebben a témában nincs semmi, ami szép lenne. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy lekötött a történet, elég hamar ki is olvastam. Pimlico élete borzasztó és nagyon megdöbbentő. De a legszörnyűbb az egészben az, hogy ilyen létezik. Ilyen van a való világban is, és ez az, ami a könyv olvasása közben ott lebeg az ember feje felett, ami nem hagyja nyugodni a gondolatait, miután becsukja a könyvet. Nagyon erőteljesen hat az ember lelkére, főleg úgy, hogy a karakterek gondolatait olvashatjuk leginkább. Így aztán végképp teljesebb képet kapunk, mit éreznek, mi jár a fejükben.

Nem egy kapkodó mű, nekem kicsit vontatott volt az egész történet. A karaktereken van a fő hangsúly, nem a cselekményen, mint már említettem az ő legbensőbb gondolataikat mutatja be. 

A címkék alapján azért nem egészen erre számítottam. Zavart, hogy nem voltak konkrétan leírva a dolgok, hogy pontosan mik is történtek Pimm-el. Azt írja a személyes naplójában, hogy le sem írja mit tett vele... De ne már! Akkor minek rá ennyi címke? Miért van oda írva a fülszövegre, hogy csak erős idegzetűeknek? Nem értem... Minek vezet naplót a lány, ha még akkor sem tud megnyílni amikor ír, így nem tud nekünk sem olvasóknak megnyílni teljesen, olyan, mintha ki akarna zárni minket az eseményekből és ez nagyon nem jó dolog. 

Most pedig beszéljünk kicsit a szereplőkről.

Pimlico: csodálatos a kitartása, nagyon bátor és soha nem adja fel. A testét és a lelkét is megtörik, bántalmazzák, megalázzák, mégis van benne annyi akarat, hogy ellenáll. Neki már csak a hangja maradt, ami ténylegesen az övé és azt semmi áron nem adja, kerül, amibe kerül.

Alrik: konkrétan egy elmebeteg őrült, egy igazi rohadék. Nagyon rémisztő belegondolni, hogy ilyen emberek a valóságban is vannak, sajnos többen, mint kellene és ez nagyon ijesztő érzés. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy ő miért lett ilyen ember, nem derül ki.

Elder: hát igen... Sötét, titokzatos férfi és biztos, hogy nem ő a herceg a fehér lovon ennyi kiderül számomra is. De még nem nagyon tudom őt hova tenni, mert eléggé kiismerhetetlen. Nagyonveszélyes, de ugyanakkor bizonyos szinten meg gondoskodó. Nem tudom, el kell majd olvasnom a többi kötetet, hogy teljes képet kapjak róla.

Pimlico és Elder hát úgymond kapcsolata/vonzódása, nagyon lassan bontakozik ki, de mégis különleges, hisz szavak nélkül is megpróbálják megérteni, megfejteni a másikat. Mindenesetre érdekes a kapcsolatuk, kíváncsi vagyok, hogy fog folytatódni, ha megjelenik egyáltalán magyarul.

"Azt… azt hittem, hogy képes leszek rá. Azt hittem, hogy képes leszek leírni neked, hogy mit művelt velem. De nem vagyok."

Összességében:

Ez nem egy tündérmese, ez egy felkavaró és sötét könyv, ami valóságos dolgokkal foglalkozik. A cselekmény tényleg elég beteges, viszont nincs annyira részletesen kifejtve. Nyomasztó az egész történet, mert ha belegondolunk hány ilyen gonosz ember van a világban, hány nőnek kell szenvednie ilyen dolgok miatt? És ez az, ami nagyon megrázó lelkileg. A történet maga pörgős, olvastattja magát, a függővég miatt pedig kíváncsi vagyok a folytatásra is. 

Könyvinfó:

Írta: Pepper Winters
Eredeti cím: Pennies
Kiadó: Könyvmolyképző 
Megjelenés: 2022.
Oldalszám: 360. oldal
Sorozat: Dollár 1. része
Besorolás: erotikus

Értékelésem: